1 Es hat das Silber seine Gänge und das Gold seinen Ort, da man es schmelzt.
2 Eisen bringet man aus der Erde, und aus den Steinen schmelzt man Erz.
3 Es wird je des Finstern etwa ein Ende, und jemand findet ja zuletzt den Schiefer tief verborgen.
4 Es bricht ein solcher Bach hervor, daß, die darum wohnen, den Weg daselbst verlieren; und fällt wieder und schießt dahin von den Leuten.
5 Man bringet auch Feuer unten aus der Erde, da doch oben Speise auf wächst.
6 Man findet Saphir an etlichen Orten und Erdenklöße, da Gold ist.
7 Den Steig kein Vogel erkannt hat und kein Geiersauge gesehen.
8 Es haben die stolzen Kinder nicht drauf getreten, und ist kein Löwe drauf gegangen.
9 Auch legt man die Hand an die Felsen und gräbet die Berge um.
10 Man reißet Bäche aus den Felsen; und alles, was köstlich ist, siehet das Auge.
11 Man wehret dem Strom des Wassers und bringet, das verborgen drinnen ist, ans Licht.
12 Wo will man aber Weisheit finden, und wo ist die Stätte des Verstandes?
13 Niemand weiß, wo sie liegt, und wird nicht funden im Lande der Lebendigen.
14 Der Abgrund spricht: Sie ist in mir nicht; und das Meer spricht: Sie ist nicht bei mir.
15 Man kann nicht Gold um sie geben, noch Silber darwägen, sie zu bezahlen.
16 Es gilt ihr nicht gleich ophirisch Gold oder köstlicher Onyx und Saphir.
17 Gold und Demant mag ihr nicht gleichen, noch um sie gülden Kleinod wechseln.
18 Ramoth und Gabis achtet man nicht. Die Weisheit ist höher zu wägen denn Perlen.
19 Topasius aus Mohrenland wird ihr nicht gleich geschätzt, und das reinste Gold gilt ihr nicht gleich.
20 Woher kommt denn die Weisheit, und wo ist die Stätte des Verstandes?
21 Sie ist verhohlen vor den Augen aller Lebendigen, auch verborgen den Vögeln unter dem Himmel.
22 Die Verdammnis und der Tod sprechen: Wir haben mit unsern Ohren ihr Gerücht gehöret.
23 GOtt weiß den Weg dazu und kennet ihre Stätte.
24 Denn er siehet die Enden der Erde und schauet alles, was unter dem Himmel ist.
25 Da er dem Winde sein Gewicht machte und setzte dem Wasser sein gewisses Maß,
26 da er dem Regen ein Ziel machte und dem Blitz und Donner den Weg,
27 da sah er sie und erzählete sie, bereitete sie und erfand sie;
28 und sprach zum Menschen: Siehe, die Furcht des HErrn, das ist Weisheit, und meiden das Böse, das ist Verstand.
1 Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.
2 A vasat a földbõl hozzák elõ, a követ pedig érczczé olvasztják.
3 Határt vet [az ember] a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.
4 Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektõl messze.
5 Van föld, a melybõl kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tûz által;
6 Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.
7 Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.
8 Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.
9 Ráveti kezét [az ember] a kovakõre, a hegyeket tövükbõl kiforgatja.
10 A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.
11 Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.
12 De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?
13 Halandó a hozzá vivõ utat nem ismeri, az élõk földén az nem található.
14 A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.
15 Színaranyért meg nem szerezhetõ, ára ezüsttel meg nem fizethetõ.
16 Nem mérhetõ össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.
17 Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhetõ.
18 Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.
19 Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhetõ össze.
20 A bölcseség honnan jõ tehát, és hol van helye az értelemnek?
21 Rejtve van az minden élõ szemei elõtt, az ég madarai elõl is fedve van.
22 A pokol és halál azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel!
23 Isten tudja annak útját, õ ismeri annak helyét.
24 Mert õ ellát a föld határira, õ lát mindent az ég alatt.
25 Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;
26 Mikor az esõnek határt szabott, és mennydörgõ villámoknak útat:
27 Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.
28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.