1 Ich habe einen Bund gemacht mit meinen Augen, daß ich nicht achtete auf eine Jungfrau.

2 Was gibt mir aber GOtt zu Lohn von oben? und was für ein Erbe der Allmächtige von der Höhe?

3 Sollte nicht billiger der Ungerechte solch Unglück haben, und ein Übeltäter so verstoßen werden?

4 Siehet er nicht meine Wege und zählet alle meine Gänge?

5 Hab ich gewandelt in Eitelkeit? oder hat mein Fuß geeilet zum Betrug?

6 So wäge man mich auf rechter Waage, so wird GOtt erfahren meine Frömmigkeit.

7 Hat mein Gang gewichen aus dem Wege und mein Herz meinen Augen nachgefolget, und ist etwas in meinen Händen beklebet,

8 so müsse ich säen, und ein anderer fresse es, und mein Geschlecht müsse ausgewurzelt werden.

9 Hat sich mein Herz lassen reizen zum Weibe, und habe an meines Nächsten Tür gelauert,

10 so müsse mein Weib von einem andern geschändet werden, und andere müssen sie beschlafen.

11 Denn das ist ein Laster und eine Missetat für die Richter.

12 Denn das wäre ein Feuer, das bis ins Verderben verzehrete und all mein Einkommen auswurzelte.

13 Hab ich verachtet das Recht meines Knechts oder meiner Magd, wenn sie eine Sache wider mich hatten,

14 was wollte ich tun, wenn GOtt sich aufmachte, und was würde ich antworten, wenn er heimsuchte?

15 Hat ihn nicht auch der gemacht, der mich in Mutterleibe machte, und hat ihn im Leibe ebensowohl bereitet?

16 Hab ich den Dürftigen ihre Begierde versagt und die Augen der Witwen lassen verschmachten?

17 Hab ich meinen Bissen allein gegessen, und nicht der Waise auch davon gegessen?

18 Denn ich habe mich von Jugend auf gehalten wie ein Vater; und von meiner Mutter Leibe an hab ich gerne getröstet.

19 Hab ich jemand sehen umkommen, daß er kein Kleid hatte, und den Armen ohne Decke gehen lassen?

20 Haben mich nicht gesegnet seine Seiten, da er von den Fellen meiner Lämmer erwärmet ward?

21 Hab ich meine Hand an den Waisen gelegt, weil ich mich sah im Tor Macht zu helfen haben,

22 so falle meine Schulter von der Achsel, und mein Arm breche von der Röhre.

23 Denn ich fürchte GOtt, wie einen Unfall über mich, und könnte seine Last nicht ertragen.

24 Hab ich das Gold zu meiner Zuversicht gestellet und zu dem Goldklumpen gesagt: Mein Trost?

25 Hab ich mich gefreuet, daß ich groß Gut hatte und meine Hand allerlei erworben hatte?

26 Hab ich das Licht angesehen, wenn es helle leuchtete, und den Mond, wenn er voll ging?

27 Hat sich mein Herz heimlich bereden lassen, daß meine Hand meinen Mund küsse?

28 Welches ist auch eine Missetat für die Richter; denn damit hätte ich verleugnet GOtt von oben.

29 Hab ich mich gefreuet, wenn‘s meinem Feinde übel ging, und habe mich erhoben, daß ihn Unglück betreten hatte?

30 Denn ich ließ meinen Mund nicht sündigen, daß er wünschte einen Fluch seiner Seele.

31 Haben nicht die Männer in meiner Hütte müssen sagen: O wollte GOtt, daß wir von seinem Fleisch nicht gesättiget würden!

32 Draußen mußte der Gast nicht bleiben, sondern meine Tür tat ich dem Wanderer auf.

33 Hab ich meine Schalkheit wie ein Mensch gedeckt, daß ich heimlich meine Missetat verbärge?

34 Hab ich mir grauen lassen vor der großen Menge, und hat die Verachtung der Freundschaften mich abgeschreckt? Ich blieb stille und ging nicht zur Tür aus.

35 Wer gibt mir einen Verhörer, daß meine Begierde der Allmächtige erhöre, daß jemand ein Buch schriebe von meiner Sache?

36 So wollt ich‘s auf meine Achseln nehmen und mir wie eine Krone umbinden.

37 Ich wollte die Zahl meiner Gänge ansagen und wie ein Fürst wollte ich sie darbringen.

38 Wird mein Land wider mich schreien und miteinander seine Furchen weinen;

39 hab ich seine Früchte unbezahlt gegessen und das Leben der Ackerleute sauer gemacht,

40 so wachsen mir Disteln für Weizen und Dornen für Gerste. Die Worte Hiobs haben ein Ende.

1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

2 És mi volt jutalmam Istentõl felülrõl; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevõt-é veszedelem?

4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

6 Az õ igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestõl!

9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

10 Az én feleségem másnak õröljön, és mások hajoljanak rája.

11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bûn.

12 Mert tûz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestõl kiirtaná.

13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

14 Mi tevõ lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

15 Nem az teremtette-é õt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétõl kezdve vezettem õt!

19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

20 Hogyha nem áldottak engem az õ ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

23 Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége elõtt tehetetlen valék!

24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

28 Ez is biró elé tartozó bûn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

29 Ha örvendeztem az engem gyûlölõnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az õ lelkére!)

31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az õ húsával jól nem lakott?

32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas elõtt megnyitám.)

33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bûnömet:

34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtõl, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétõl; elnémulnék [és] az ajtón sem lépnék ki!

35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végzõdnek a Jób beszédei.