1 Es begab, sich aber, da sich das Volk zu ihm drang, zu hören das Wort Gottes, und er stund am See Genezareth
2 und sah zwei Schiffe am See stehen; die Fischer aber waren ausgetreten und wuschen ihre Netze;
3 trat er in der Schiffe eines, welches Simons war, und bat ihn, daß er‘s ein wenig vom Lande führete. Und er setzte sich und lehrete das Volk aus dem Schiff.
4 Und als er hatte aufgehört zu reden, sprach er zu Simon: Fahre auf die Höhe und werfet eure Netze aus, daß ihr einen Zug tut.
5 Und Simon antwortete und sprach zu ihm: Meister, wir haben die ganze Nacht gearbeitet und nichts gefangen; aber auf dein Wort will ich das Netz auswerfen.
6 Und da sie das taten, beschlossen sie eine große Menge Fische; und ihr Netz zerriß.
7 Und sie winkten ihren Gesellen, die im andern Schiff waren, daß sie kämen und hülfen ihnen ziehen. Und sie kamen und fülleten beide Schiffe voll, also daß sie sanken.
8 Da das Simon Petrus sah, fiel er JEsu zu den Knieen und sprach: HErr, gehe von mir hinaus; ich bin ein sündiger Mensch.
9 Denn es war ihn ein Schrecken ankommen und alle, die mit ihm waren, über diesen Fischzug, den sie miteinander getan hatten;
10 desselbigengleichen auch Jakobus und Johannes, die Söhne des Zebedäus, Simons Gesellen. Und JEsus sprach zu Simon: Fürchte dich nicht; denn von nun an wirst du Menschen fangen.
11 Und sie führeten die Schiffe zu Lande und verließen alles und folgeten ihm nach.
12 Und es begab sich, da er in einer Stadt war, siehe, da war ein Mann voll Aussatzes. Da der JEsum sah, fiel er auf sein Angesicht und bat ihn und sprach: HErr, willst du, so kannst du mich reinigen.
13 Und er streckte die Hand aus und rührete ihn an und sprach: Ich will‘s tun; sei gereiniget! Und alsbald ging der Aussatz von ihm.
14 Und er gebot ihm daß, er‘s niemand sagen sollte; sondern gehe hin und zeige dich dem Priester und opfere für deine Reinigung, wie Mose geboten hat, ihnen zum Zeugnis.
15 Es kam aber die Sage von ihm je weiter aus; und kam viel Volks zusammen, daß sie höreten und durch ihn gesund würden von ihren Krankheiten.
16 Er aber entwich in die Wüste und betete.
17 Und es begab, sich auf einen Tag, daß er lehrete, und saßen da die Pharisäer und Schriftgelehrten, die da kommen waren aus allen Märkten in Galiläa und Judäa und von Jerusalem. Und die Kraft des HErrn ging von ihm und half jedermann.
18 Und siehe, etliche Männer brachten einen Menschen auf einem Bette, der war gichtbrüchig; und sie suchten, wie sie ihn hineinbrächten und vor ihn legten.
19 Und da sie vor dem Volk nicht fanden, an welchem Ort sie ihn hineinbrächten, stiegen sie auf das Dach und ließen ihn durch die Ziegel hernieder mit dem Bettlein, mitten unter sie, vor JEsus.
20 Und da er ihren Glauben sah, sprach er zu ihm: Mensch, deine Sünden sind dir vergeben.
21 Und die Schriftgelehrten und Pharisäer fingen an zu denken und sprachen: Wer ist der, daß er Gotteslästerung redet? Wer kann Sünden vergeben denn allein GOtt?
22 Da aber JEsus ihre Gedanken merkte, antwortete er und sprach zu ihnen: Was denket ihr in euren Herzen?
23 Welches ist leichter zu sagen: Dir sind deine Sünden vergeben? oder zu sagen: Stehe auf und wandle?
24 Auf daß ihr aber wisset, daß des Menschen Sohn Macht hat auf Erden Sünden zu vergeben, sprach er zu dem Gichtbrüchigen: Ich sage dir, stehe auf und hebe dein Bettlein auf; und gehe heim.
25 Und alsbald stund er auf vor ihren Augen und hub das Bettlein auf, darauf er gelegen war, und ging heim und preisete GOtt.
26 Und sie entsetzten sich alle und preiseten GOtt und wurden voll Furcht und sprachen: Wir haben heute seltsame Dinge gesehen.
27 Und danach ging er aus und sah einen Zöllner mit Namen Levi am Zoll sitzen und sprach zu ihm: Folge mir nach!
28 Und er verließ alles, stund auf und folgete ihm nach.
29 Und Levi richtete ihm ein groß Mahl zu in seinem Hause; und viel Zöllner und andere saßen mit ihm zu Tisch.
30 Und die Schriftgelehrten und Pharisäer murreten wider seine Jünger und sprachen: Warum esset und trinket ihr mit den Zöllnern und Sündern?
31 Und JEsus antwortete und sprach zu ihnen: Die Gesunden bedürfen des Arztes nicht, sondern die Kranken.
32 Ich bin kommen, zu rufen die Sünder zur Buße und nicht die Gerechten.
33 Sie aber sprachen zu ihm: Warum fasten Johannes Jünger so oft und beten so viel, desselbigengleichen der Pharisäer Jünger, aber deine Jünger essen und trinken?
34 Er sprach aber zu ihnen: Ihr möget die Hochzeitleute nicht zum Fasten treiben, solange der Bräutigam bei ihnen ist.
35 Es wird aber die Zeit kommen, daß der Bräutigam von ihnen genommen wird; dann werden sie fasten.
36 Und er sagte zu ihnen ein Gleichnis: Niemand flicket einen Lappen vom neuen Kleid auf ein alt Kleid; wo anders, so reißt das neue, und der Lappen vom neuen reimet sich nicht auf das alte.
37 Und niemand fasset Most in alte Schläuche; wo anders, so zerreißet der Most die Schläuche und wird verschüttet, und die Schläuche kommen um.
38 Sondern den Most soll man in neue Schläuche fassen, so werden sie beide behalten.
39 Und niemand ist, der vom alten trinkt und wolle bald des neuen; denn er spricht: Der alte ist milder.
1 És lõn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, õ a Genezáret tavánál áll vala;
2 És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az õ hálóikat.
3 És õ bemenvén az egyik hajóba, a mely a Simoné vala, kéré õt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtõl: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.
4 Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.
6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az õ hálójuk.
7 Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jõjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.
8 Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tõlem, mert [én] bûnös ember vagyok, Uram!
9 Mert félelem fogta körül õt és mindazokat, a kik õ vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak;
10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.
11 És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék õt.
12 És lõn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé [vala ott] egy poklossággal teljes ember: és mikor meglátta Jézust, arczra borulva kéré õt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!
13 [Jézus] pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tõle a bélpoklosság.
14 És õ megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, [úgymond,] mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul õ nékik.
15 A hír azonban annál inkább terjedt õ felõle; és nagy sokaság gyûle egybe, hogy õt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az õ betegségeikbõl.
16 De õ félrevonula a pusztákba, és imádkozék.
17 És lõn egy napon, hogy õ tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, a kik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálembõl: és az Úrnak hatalma vala õ vele, hogy gyógyítson.
18 És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, a ki gutaütött vala; és igyekezének azt bevinni és õ elébe tenni.
19 De nem találván módot, hogy a sokaság miatt mikép vigyék õt be, felhágának a háztetõre, és a cseréphéjazaton át bocsáták õt alá ágyastól Jézus elé a középre.
20 És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bûneid.
21 Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, a ki [ily] káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bûnt, hanemha egyedül az Isten?
22 Jézus pedig észrevévén az õ tanakodásukat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben?
23 Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bûneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?
24 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bûnöket, (monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza!
25 És [az] rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsõítvén az Istent.
26 És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsõíték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony csodadolgokat láttunk ma!
27 Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevû vámszedõt, a ki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!
28 És az mindeneket elhagyván, felkele és követé õt.
29 És Lévi nagy lakomát készíte néki az õ házánál; és vala [ott] nagy sokasága a vámszedõknek és egyebeknek, a kik õ velök letelepedtek volt.
30 És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az õ tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedõkkel és a bûnösökkel?
31 És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bûnösöket a megtérésre.
33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta bõjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
34 Õ pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok bõjtöljenek, a míg a võlegény velök van?
35 De eljõnek a napok, és mikor a võlegény elvétetik õ tõlök, akkor majd bõjtölnek azokban a napokban.
36 És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt.
37 És senki sem tölti az új bort ó tömlõkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlõket, és a [bor] kiömöl, és a tömlõk [is] elvesznek.
38 Hanem az új bort új tömlõkbe kell tölteni, és mind a kettõ megmarad.
39 És senki, a ki ó [bort] iszik, mindjárt újat nem kiván, mert azt mondja: Jobb az ó.