1 Ich bin ein elender Mann, der die Rute seines Grimmes sehen muß.
2 Er hat mich geführet und lassen gehen in die Finsternis und nicht ins Licht.
3 Er hat seine Hand gewendet wider mich und handelt gar anders mit mir für und für.
4 Er hat mein Fleisch und Haut alt gemacht und mein Gebein zerschlagen.
5 Er hat mich verbauet und mich mit Galle und Mühe umgeben.
6 Er hat mich in Finsternis gelegt, wie die Toten in der Welt.
7 Er hat mich vermauert, daß ich nicht heraus kann, und mich in harte Fesseln gelegt.
8 Und wenn ich gleich schreie und rufe, so stopft er die Ohren zu vor meinem Gebet.
9 Er hat meinen Weg vermauert mit Werkstücken und meinen Steig umgekehret.
10 Er hat auf mich gelauert wie ein Bär, wie ein Löwe im Verborgenen.
11 Er läßt mich des Weges fehlen. Er hat mich zerstücket und zunichte gemacht.
12 Er hat seinen Bogen gespannet und mich dem Pfeil zum Ziel gesteckt.
13 Er hat aus dem Köcher in meine Nieren schießen lassen.
14 Ich bin ein Spott allem meinem Volk und täglich ihr Liedlein.
15 Er hat mich mit Bitterkeit gesättiget und mit Wermut getränket.
16 Er hat meine Zähne zu kleinen Stücken zerschlagen. Er wälzet mich in der Asche.
17 Meine Seele ist aus dem Frieden vertrieben; ich muß des Guten vergessen.
18 Ich sprach: Mein Vermögen ist dahin und meine Hoffnung am HErrn.
19 Gedenke doch, wie ich so elend und verlassen, mit Wermut und Galle getränket bin.
20 Du wirst ja daran gedenken, denn meine Seele sagt mir‘s.
21 Das nehme ich zu Herzen, darum hoffe ich noch.
22 Die Gute des HErrn ist, daß wir nicht gar aus sind; seine Barmherzigkeit hat noch kein Ende,
23 sondern sie ist alle Morgen neu, und deine Treue ist groß.
24 Der HErr ist mein Teil, spricht meine Seele, darum will ich auf ihn hoffen.
25 Denn der HErr ist freundlich dem, der auf ihn harret, und der Seele, die nach ihm fraget.
26 Es ist ein köstlich Ding, geduldig sein und auf die Hilfe des HErrn hoffen.
27 Es ist ein köstlich Ding einem Manne, daß er das Joch in seiner Jugend trage,
28 daß ein Verlassener geduldig sei, wenn ihn etwas überfällt,
29 und seinen Mund in den Staub stecke und der Hoffnung erwarte
30 und lasse sich auf die Backen schlagen und ihm viel Schmach anlegen.
31 Denn der HErr verstößt nicht ewiglich,
32 sondern er betrübet wohl und erbarmet sich wieder nach seiner großen Güte;
33 denn er nicht von Herzen die Menschen plaget und betrübet,
34 als wollte er alle die Gefangenen auf Erden gar unter seine Füße zertreten
35 und eines Mannes Recht vor dem Allerhöchsten beugen lassen
36 und eines Menschen Sache verkehren lassen, gleich als sähe es der HErr nicht.
37 Wer darf denn sagen, daß solches geschehe ohne des HErrn Befehl,
38 und daß weder Böses noch Gutes komme aus dem Munde des Allerhöchsten?
39 Wie murren denn die Leute im Leben also? Ein jeglicher murre wider seine Sünde!
40 Und laßt uns forschen und suchen unser Wesen und uns zum HErrn bekehren.
41 Laßt uns unser Herz samt den Händen aufheben zu GOtt im Himmel.
42 Wir, wir haben gesündiget und sind ungehorsam gewesen. Darum hast du billig nicht verschonet,
43 sondern du hast uns mit Zorn überschüttet und verfolget und ohne Barmherzigkeit erwürget.
44 Du hast dich mit einer Wolke verdeckt, daß kein Gebet hindurch konnte.
45 Du hast uns zu Kot und Unflat gemacht unter den Völkern.
46 Alle unsere Feinde sperren ihr Maul auf wider uns.
47 Wir werden gedrückt und geplagt mit Schrecken und Angst.
48 Meine Augen rinnen mit Wasserbächen über dem Jammer der Tochter meines Volks.
49 Meine Augen fließen und können nicht ablassen; denn es ist kein Aufhören da,
50 bis der HErr vom Himmel herabschaue und sehe darein.
51 Mein Auge frißt mir das Leben weg um die Tochter meiner Stadt.
52 Meine Feinde haben mich gehetzet, wie einen Vogel, ohne Ursache.
53 Sie haben mein Leben in einer Grube umgebracht und Steine auf mich geworfen.
54 Sie haben auch mein Haupt mit Wasser überschüttet. Da sprach ich: Nun bin ich gar dahin.
55 Ich rief aber deinen Namen an, HErr, unten aus der Grube;
56 und du erhöretest meine Stimme. Verbirg deine Ohren nicht vor meinem Seufzen und Schreien!
57 Nahe dich zu mir, wenn ich dich anrufe, und sprich: Fürchte dich nicht!
58 Führe du, HErr, die Sache meiner Seele und erlöse mein Leben!
59 HErr, schaue, wie mir so unrecht geschieht, und hilf mir zu meinem Recht!
60 Du siehest alle ihre Rache und alle ihre Gedanken wider mich.
61 HErr, du hörest ihre Schmach und alle ihre Gedanken über mich,
62 die Lippen meiner Widerwärtigen und ihr Dichten wider mich täglich.
63 Schaue doch; sie gehen nieder oder stehen auf, so singen sie von mir Liedlein.
64 Vergilt ihnen, HErr, wie sie verdienet haben!
65 Laß ihnen das Herz erschrecken und deinen Fluch fühlen!
66 Verfolge sie mit Grimm und vertilge sie unter dem Himmel des HErrn!
1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az õ haragjának vesszeje miatt.
2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.
4 Megfonnyasztotta testemet és bõrömet, összeroncsolta csontjaimat.
5 [Erõsséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
8 Sõt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
9 Elkerítette az én útaimat terméskõvel, ösvényeimet elforgatta.
10 Ólálkodó medve õ nékem [és] lesben álló oroszlán.
11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel.
16 És kova-kõvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
17 És kizártad lelkem a békességbõl; elfeledkeztem a jóról.
18 És mondám: Elveszett az én erõm és az én reménységem az Úrban.
19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrõl és a méregrõl!
20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.
22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága!
23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!
24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt.
26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?
30 Orczáját tartja az õt verõnek, megelégszik gyalázattal.
31 Mert nem zár ki örökre az Úr.
32 Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.
33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;
36 Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
38 A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.
39 Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]
40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
42 Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.
43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
44 Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
47 Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
48 Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.
49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.
51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.
56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.
57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
61 Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.
64 Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.
65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
66 Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!