1 Lobe den HErrn, meine Seele! HErr, mein GOtt, du bist sehr herrlich; du bist schön und prächtig geschmückt.

2 Licht ist dein Kleid, das du anhast. Du breitest aus den Himmel wie einen Teppich;

3 du wölbest es oben mit Wasser; du fährest auf den Wolken wie auf einem Wagen und gehest auf den Fittichen des Windes

4 der du machest deine Engel zu Winden und deine Diener zu Feuerflammen;

5 der du das Erdreich gründest auf seinen Boden, daß es bleibt immer und ewiglich.

6 Mit der Tiefe deckest du es wie mit einem Kleid, und Wasser stehen über den Bergen.

7 Aber von deinem Schelten fliehen sie, von deinem Donner fahren sie dahin.

8 Die Berge gehen hoch hervor, und die Breiten setzen sich herunter zum Ort, den du ihnen gegründet hast.

9 Du hast eine Grenze gesetzt, darüber kommen sie nicht, und müssen nicht wiederum das Erdreich bedecken.

10 Du lässest Brunnen quellen in den Gründen, daß die Wasser zwischen den Bergen hinfließen,

11 daß alle Tiere auf dem Felde trinken und das Wild seinen Durst lösche.

12 An denselben sitzen die Vögel des Himmels und singen unter den Zweigen.

13 Du feuchtest die Berge von oben her; du machest das Land voll Früchte, die du schaffest.

14 Du lässest Gras wachsen für das Vieh und Saat zu Nutz den Menschen, daß du Brot aus der Erde bringest,

15 und daß der Wein erfreue des Menschen Herz und seine Gestalt schön werde von Öl, und das Brot des Menschen Herz stärke;

16 daß die Bäume des HErrn voll Safts stehen, die Zedern Libanons, die er gepflanzet hat.

17 Daselbst nisten die Vögel, und die Reiher wohnen auf den Tannen.

18 Die hohen Berge sind der Gemsen Zuflucht und die Steinklüfte der Kaninchen.

19 Du machest den Mond, das Jahr danach zu teilen; die Sonne weiß ihren Niedergang.

20 Du machest Finsternis, daß Nacht wird; da regen sich alle wilden Tiere,

21 die jungen Löwen, die da brüllen nach dem Raub und ihre Speise suchen von GOtt.

22 Wenn aber die Sonne aufgehet, heben sie sich davon und legen sich in ihre Löcher.

23 So gehet denn der Mensch aus an seine Arbeit und an sein Ackerwerk bis an den Abend.

24 HErr, wie sind deine Werke so groß und viel! Du hast sie alle weislich geordnet und die Erde ist voll deiner Güter.

25 Das Meer, das so groß und weit ist, da wimmelt‘s ohne Zahl, beide große und kleine Tiere.

26 Daselbst gehen die Schiffe; da sind Walfische, die du gemacht hast, daß sie drinnen scherzen.

27 Es wartet alles auf dich, daß du ihnen Speise gebest zu seiner Zeit.

28 Wenn du ihnen gibst, so sammeln sie; wenn du deine Hand auftust, so werden sie mit Gut gesättiget.

29 Verbirgest du dein Angesicht, so erschrecken sie; du nimmst weg ihren Odem, so vergehen sie und werden wieder zu Staub.

30 Du lässest aus deinen Odem, so werden sie geschaffen, und verneuerst die Gestalt der Erde.

31 Die Ehre des HErrn ist ewig; der HErr hat Wohlgefallen an seinen Werken.

32 Er schauet die Erde an, so bebet sie; er rühret die Berge an, so rauchen sie.

33 Ich will dem HErrn singen mein Leben lang und meinen GOtt loben, solange ich bin.

34 Meine Rede müsse ihm wohlgefallen. Ich freue mich des HErrn.

35 Der Sünder müsse ein Ende werden auf Erden, und die GOttlosen nicht mehr sein! Lobe den HErrn, meine Seele! Halleluja!

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,

15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.

22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;

23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.

24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.

28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!