1 Halleluja! Danket dem HErrn; denn er ist freundlich, und seine Güte währet ewiglich.

2 Wer kann die großen Taten des HErrn ausreden und alle seine löblichen Werke preisen?

3 Wohl denen, die das Gebot halten und tun immerdar recht!

4 HErr, gedenke mein nach der Gnade, die du deinem Volk verheißen hast; beweise uns deine Hilfe,

5 daß wir sehen mögen die Wohlfahrt deiner Auserwählten und uns freuen, daß es deinem Volk wohlgehet, und uns rühmen mit deinem Erbteil.

6 Wir haben gesündiget samt unsern Vätern; wir haben mißgehandelt und sind gottlos gewesen.

7 Unsere Väter in Ägypten wollten deine Wunder nicht verstehen; sie gedachten nicht an deine große Güte und waren ungehorsam am Meer, nämlich am Schilfmeer.

8 Er half ihnen aber um seines Namens willen, daß er seine Macht beweisete.

9 Und er schalt das Schilfmeer, da ward‘s trocken; und führete sie durch die Tiefe wie in einer Wüste;

10 und half ihnen von der Hand des, der, sie hassete, und erlösete sie von der Hand des Feindes

11 Und die Wasser ersäuften ihre Widersacher, daß nicht einer überblieb.

12 Da glaubten sie an seine Worte und sangen sein Lob.

13 Aber sie vergaßen bald seiner Werke; sie warteten nicht seines Rats.

14 Und sie wurden lüstern in der Wüste und versuchten GOtt in der Einöde.

15 Er aber gab ihnen ihre Bitte und sandte ihnen genug, bis ihnen davor ekelte.

16 Und sie empörten sich wider Mose im Lager, wider Aaron, den Heiligen des HErrn.

17 Die Erde tat sich auf und verschlang Dathan und deckte zu die Rotte Abirams.

18 Und Feuer ward unter ihrer Rotte angezündet; die Flamme verbrannte die GOttlosen.

19 Sie machten ein Kalb in Horeb und beteten an das gegossene Bild;

20 und verwandelten ihre Ehre in ein Gleichnis eines Ochsen, der Gras isset.

21 Sie vergaßen Gottes, ihres Heilandes, der so große Dinge in Ägypten getan hatte,

22 Wunder im Lande Hams und schreckliche Werke am Schilfmeer.

23 Und er sprach, er wollte sie vertilgen, wo nicht Mose, sein Auserwählter, den Riß aufgehalten hätte, seinen Grimm abzuwenden, auf daß er sie nicht gar verderbete.

24 Und sie verachteten das liebe Land; sie glaubten seinem Wort nicht

25 und murreten in ihren Hütten; sie gehorchten der Stimme des HErrn nicht.

26 Und er hub auf seine Hand wider sie, daß er sie niederschlüge in der Wüste

27 und würfe ihren Samen unter die Heiden und streuete sie in die Länder.

28 Und sie hingen sich an den Baal Peor und aßen von den Opfern der toten Götzen

29 und erzürneten ihn mit ihrem Tun; da riß auch die Plage unter sie.

30 Da trat zu Pinehas und schlichtete die Sache; da ward der Plage gesteuert,

31 und ward ihm gerechnet zur Gerechtigkeit für und für ewiglich.

32 Und sie erzürneten ihn am Haderwasser; und sie zerplagten den Mose übel.

33 Denn sie betrübten ihm sein Herz, daß ihm etliche Worte entfuhren.

34 Auch vertilgten sie die Völker nicht, wie sie doch der HErr geheißen hatte,

35 sondern sie mengeten sich unter die Heiden und lernten derselben Werke

36 und dieneten ihren Götzen, die gerieten ihnen zum Ärgernis.

37 Und sie opferten ihre Söhne und ihre Töchter den Teufeln

38 und vergossen unschuldig Blut, das Blut ihrer Söhne und ihrer Töchter, die sie opferten den Götzen Kanaans, daß das Land mit Blutschulden befleckt ward;

39 und verunreinigten sich mit ihren Werken und hureten mit ihrem Tun.

40 Da ergrimmete der Zorn des HErrn über sein Volk und gewann einen Greuel an seinem Erbe

41 und gab sie in die Hand der Heiden, daß über sie herrscheten, die ihnen gram waren.

42 Und ihre Feinde ängsteten sie; und wurden gedemütiget unter ihre Hände.

43 Er errettete sie oftmals; aber sie erzürneten ihn mit ihrem Vornehmen und wurden wenig um ihrer Missetat willen.

44 Und er sah ihre Not an, da er ihre Klage hörete,

45 und gedachte an seinen Bund, mit ihnen gemacht. Und reuete ihn nach seiner großen Güte

46 und ließ sie zur Barmherzigkeit kommen vor allen, die sie gefangen hatten.

47 Hilf uns, HErr, unser GOtt, und bringe uns zusammen aus den Heiden, daß wir danken deinem heiligen Namen und rühmen dein Lob!

48 Gelobet sei der HErr, der GOtt Israels, von Ewigkeit zu Ewigkeit, und alles Volk spreche: Amen, Halleluja!

1 Dicsérjétek az Urat. mert örökkévaló az õ kegyelme.

2 Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsõségét?

3 Boldog, a ki megtartja a törvényt, [és] igazán cselekszik minden idõben.

4 Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jõjj el hozzám szabadításoddal,

5 Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, [és] örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel!

6 Vétkeztünk atyáinkkal együtt; bûnösök, gonoszok valánk.

7 Atyáink nem értették meg Égyiptomban csodáidat, nem emlegették meg kegyelmed nagyságát, hanem daczoskodtak a tengernél, a veres tengernél.

8 De õ megsegíté õket az õ nevéért, hogy megismertesse a maga erejét.

9 Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé õket a mélységeken, mint egy síkon.

10 És kisegíté õket a gyûlölõ kezébõl; kimentette õket ellenség kezébõl.

11 Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belõlük.

12 És hittek az õ beszédeinek, [és] énekelték az õ dicséretét.

13 Hirtelen elfeledék cselekedeteit; nem várák az õ tanácsát!

14 Epekedés epeszté õket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon.

15 És megadá nékik, a mit kivántak; és ösztövérséget bocsáta lelkökbe.

16 És irigységre indulának Mózes ellen a táborban, az Úr szentje, Áron ellen.

17 Megnyilt a föld és elnyelé Dátánt, és beborítá Abirám seregét.

18 És tûz gyulladt fel azok seregében, láng égeté el a gonoszokat.

19 Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány elõtt.

20 Felcserélték az õ dicsõségöket: ökörnek képével, a mely füvet eszik.

21 Elfeledkezének Istenrõl, szabadítójokról, a ki nagy dolgokat mûvelt Égyiptomban,

22 Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a veres tenger mellett.

23 Gondolta, hogy kipusztítja õket; de Mózes, az õ választottja, elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse [õket.]

24 És becsmérelték a kivánatos földet, nem hittek az õ igéretének.

25 És morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára.

26 De õ felemelé kezét reájok, hogy lesújtsa õket a pusztában;

27 S hogy a pogányok közé dobja magvaikat, és szétszórja õket a tartományokban.

28 Majd hozzácsapódtak a Baál-Peorhoz, és ették a holtak áldozatait.

29 És felingerelték cselekedeteikkel, és zúdult reájok a csapás.

30 Ekkor felállott Fineás és ítélt; és a csapásnak vége lõn.

31 És igazságul tulajdoníttaték néki firól-fira mindörökké.

32 Megharagíták a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattok,

33 Mert megkeseríték az õ szívét, és gondatlanul szólt ajkaival.

34 Nem irtották ki a népeket sem, a mint utasította õket az Úr.

35 Sõt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket.

36 És tisztelték azoknak bálványait, és tõrré levének azok reájok.

37 És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek,

38 És ártatlan vért ontának: fiaik és leányaik vérét, a kiket Kanaán bálványainak áldoztak, és megfertõzteték a föld öldökléssel.

39 És tisztátalanokká lõnek cselekedeteikben, és paráznákká tetteikben.

40 De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megútálta az õ örökségét.

41 És odaadá õket pogányok kezébe, és gyûlölõik uralkodtak rajtok.

42 És sanyargatták õket ellenségeik, és görnyedtek azoknak hatalma alatt!

43 Számtalanszor megmentette õket, de õk felháboríták szándékaikkal, és mélyebben merültek bûneikbe.

44 De reájok tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgatá rimánkodásukat;

45 És megemlékezett velök kötött szövetségérõl, és nagy kegyelmessége szerint megengesztelõdék.

46 És könyörületességre indítá irántok mindazokat, a kik õket fogva elvivék.

47 Segíts meg minket, Urunk Istenünk, és gyûjts össze minket a pogányok közül, hogy dicsõítsük a te szent nevedet, és dicsekedjünk a te dicséreteddel.

48 Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat.