1 Ein Psalm Davids, vorzusingen. GOtt, mein Ruhm, schweige nicht!

2 Denn sie haben ihr gottloses und falsches Maul wider mich aufgetan und reden wider mich mit falscher Zunge.

3 Und sie reden giftig wider mich allenthalben und streiten wider mich ohne Ursache.

4 Dafür, daß ich sie liebe, sind sie wider mich; ich aber bete.

5 Sie beweisen mir Böses um Gutes und Haß um Liebe.

6 Setze GOttlose über ihn; und der Satan müsse stehen zu seiner Rechten!

7 Wer sich denselben lehren läßt, des Leben müsse gottlos sein, und sein Gebet müsse Sünde sein.

8 Seiner Tage müssen wenig werden, und sein Amt müsse ein anderer empfangen.

9 Seine Kinder müssen Waisen werden und sein Weib eine Witwe.

10 Seine Kinder müssen in der Irre gehen und betteln und suchen, als die verdorben sind.

11 Es müsse der Wucherer aussaugen alles, was er hat; und Fremde müssen seine Güter rauben.

12 Und niemand müsse ihm Gutes tun, und niemand erbarme sich seiner Waisen.

13 Seine Nachkommen müssen ausgerottet werden; ihr Name müsse im andern Glied vertilget werden.

14 Seiner Väter Missetat müsse gedacht werden vor dem HErrn, und seiner Mutter Sünde müsse nicht ausgetilget werden.

15 Der HErr müsse sie nimmer aus den Augen lassen, und ihr Gedächtnis müsse ausgerottet werden auf Erden,

16 darum daß er so gar keine Barmherzigkeit hatte, sondern verfolgte den Elenden und Armen und den Betrübten, daß er ihn tötete.

17 Und er wollte den Fluch haben, der wird ihm auch kommen; er wollte des Segens nicht, so wird er auch ferne von ihm bleiben.

18 Und zog an den Fluch wie sein Hemd; und ist in sein Inwendiges gegangen wie Wasser und wie Öl in seine Gebeine.

19 So werde er ihm wie ein Kleid, das er anhabe, und wie ein Gürtel, da er sich allewege mit gürte.

20 So geschehe denen vorn HErrn, die mir wider sind, und reden Böses wider meine Seele.

21 Aber du, HErr HErr, sei du mit mir um deines Namens willen; denn deine Gnade ist mein Trost; errette mich!

22 Denn ich bin arm und elend; mein Herz ist erschlagen in mir.

23 Ich fahre dahin wie ein Schatten, der vertrieben wird, und werde verjaget wie die Heuschrecken.

24 Meine Kniee sind schwach von Fasten; und mein Fleisch ist mager und hat kein Fett.

25 Und ich muß ihr Spott sein; wenn sie mich sehen, schütteln sie ihren Kopf.

26 Stehe mir bei, HErr, mein GOtt; hilf mir nach deiner Gnade,

27 daß sie inne werden, daß dies sei deine Hand, daß du, HErr, solches tust.

28 Fluchen sie, so segne du. Setzen sie sich wider mich, so müssen sie zuschanden werden; aber dein Knecht müsse sich freuen.

29 Meine Widersacher müssen mit Schmach angezogen werden und mit ihrer Schande bekleidet werden wie mit einem Rock.

30 Ich will dem HErrn sehr danken mit meinem Munde und ihn rühmen unter vielen;

31 denn er stehet dem Armen zur Rechten, daß er ihm helfe von denen, die sein Leben verurteilen.

1 Az éneklõmesternek, Dávidé; zsoltár.

2 Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.

3 És körülvesznek engem gyûlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.

4 Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.

5 Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyûlölséggel az én szeretetemért.

6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl.

7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen.

8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.

9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.

10 És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]

11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.

12 Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin!

13 Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!

14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék!

15 Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl,

16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje.

17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle.

18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj.

19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.

20 Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.

21 De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!

22 Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.

23 Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az õ megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.

24 Térdeim tántorognak az éhségtõl, és testem megfogyatkozott a kövérségtõl.

25 Sõt gyalázatossá lettem elõttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.

26 Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!

27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed [munkája] ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!

28 Átkozzanak õk, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.

29 Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!

30 Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem õt a sokaság közepette!

31 Mert jobb keze felõl áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.