1 Warum toben die Heiden, und die Leute reden so vergeblich?
2 Die Könige im Lande lehnen sich auf, und die Herren ratschlagen miteinander wider den HErrn und seinen Gesalbten:
3 Lasset uns zerreißen ihre Bande und von uns werfen ihre Seile!
4 Aber der im Himmel wohnet, lachet ihrer, und der HErr spottet ihrer.
5 Er wird einst mit ihnen reden in seinem Zorn, und mit seinem Grimm wird er sie schrecken.
6 Aber ich habe meinen König eingesetzt auf meinem heiligen Berg Zion.
7 Ich will von einer solchen Weise predigen, daß der HErr zu mir gesagt hat: Du bist mein Sohn, heute hab ich dich gezeuget.
8 Heische von mir, so will ich dir die Heiden zum Erbe geben und der Welt Ende zum Eigentum.
9 Du sollst sie mit einem eisernen Zepter zerschlagen; wie Töpfe sollst du sie zerschmeißen.
10 So laßt euch nun weisen, ihr Könige, und laßt euch züchtigen, ihr Richter auf Erden!
11 Dienet dem HErrn mit Furcht und freuet euch mit Zittern!
12 Küsset den Sohn, daß er nicht zürne und ihr umkommet auf dem Wege; denn sein Zorn wird bald anbrennen. Aber wohl allen, die auf ihn trauen!
1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?
2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az õ felkentje ellen:
3 Szaggassuk le az õ bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!
4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja õket.
5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti õket gerjedelmében:
6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!
7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.
8 Kérjed tõlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.
9 Összetöröd õket vasvesszõvel: széjjelzúzod õket, mint cserépedényt.
10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!
11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.
12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az õ haragja. Boldogok mindazok, a kik õ benne bíznak!