1 Ein Psalm Davids von den Rosen, vorzusingen.
2 GOtt, hilf mir; denn das Wasser gehet mir bis an die Seele.
3 Ich versinke in tiefem Schlamm, da kein Grund ist; ich bin im tiefen Wasser, und die Flut will mich ersäufen.
4 Ich habe mich müde geschrieen, mein Hals ist heisch; das Gesicht vergehet mir, daß ich so lange muß harren auf meinen GOtt.
5 Die mich ohne Ursache hassen, der ist mehr, denn ich Haare auf dem Haupt habe. Die mir unbillig feind sind und mich verderben, sind mächtig. Ich muß bezahlen, das ich nicht geraubt habe.
6 GOtt, du weißest meine Torheit, und meine Schulden sind dir nicht verborgen.
7 Laß nicht zuschanden werden an mir, die dein harren, HErr, HErr Zebaoth! Laß nicht schamrot werden an mir, die dich suchen, GOtt Israels!
8 Denn um deinetwillen trage ich Schmach, mein Angesicht ist voller Schande.
9 Ich bin fremd worden meinen Brüdern und unbekannt meiner Mutter Kindern.
10 Denn ich eifere mich schier zu Tod um dein Haus; und die Schmach derer, die dich schmähen, fallen auf mich.
11 Und ich weine und faste bitterlich; und man spottet mein dazu.
12 Ich hab einen Sack angezogen; aber sie treiben das Gespött draus.
13 Die im Tor sitzen, waschen von mir, und in den Zechen singet man von mir.
14 Ich aber bete, HErr, zu dir zur angenehmen Zeit. GOtt, durch deine große Güte, erhöre mich mit deiner treuen Hilfe!
15 Errette mich aus dem Kot, daß ich nicht versinke, daß ich errettet werde von meinen Hassern und aus dem tiefen Wasser,
16 daß mich die Wasserflut nicht ersäufe und die Tiefe nicht verschlinge und das Loch der Grube nicht über mir zusammengehe.
17 Erhöre mich, HErr, denn deine Güte ist tröstlich; wende dich zu mir nach deiner großen Barmherzigkeit
18 und verbirg dein Angesicht nicht vor deinem Knechte; denn mir ist angst; erhöre mich eilend!
19 Mache dich zu meiner Seele und erlöse sie; erlöse mich um meiner Feinde willen!
20 Du weißest meine Schmach, Schande und Scham; meine Widersacher sind alle vor dir.
21 Die Schmach bricht mir mein Herz und kränket mich. Ich warte, ob es jemand jammerte, aber da ist niemand; und auf Tröster, aber ich finde keine.
22 Und sie geben mir Galle zu essen und Essig zu trinken in meinem großen Durst.
23 Ihr Tisch müsse vor ihnen zum Strick werden, zur Vergeltung und zu einer Falle!
24 Ihre Augen müssen finster werden, daß sie nicht sehen; und ihre Lenden laß immer wanken!
25 Geuß deine Ungnade auf sie, und dein grimmiger Zorn ergreife sie!
26 Ihre Wohnung müsse wüste werden, und sei niemand, der in ihren Hütten wohne!
27 Denn sie verfolgen, den du geschlagen hast, und rühmen, daß du die Deinen übel schlagest.
28 Laß sie in eine Sünde über die andere fallen, daß sie nicht kommen zu deiner Gerechtigkeit.
29 Tilge sie aus dem Buch der Lebendigen, daß sie mit den Gerechten nicht angeschrieben werden.
30 Ich aber bin elend, und mir ist wehe. GOtt, deine Hilfe schütze mich!
31 Ich will den Namen Gottes loben mit einem Liede und will ihn hoch ehren mit Dank.
32 Das wird dem HErrn baß gefallen denn ein Farr, der Hörner und Klauen hat.
33 Die Elenden sehen und freuen sich; und die GOtt suchen, denen wird das Herz leben.
34 Denn der HErr höret die Armen und verachtet seine Gefangenen nicht.
35 Es lobe ihn Himmel, Erde und Meer und alles, was sich drinnen reget.
36 Denn GOtt wird Zion helfen und die Städte Judas bauen, daß man daselbst wohne und sie besitze.
37 Und der Same seiner Knechte wird sie ererben, und die seinen Namen lieben, werden drinnen bleiben.
1 Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé.
2 Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
3 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
4 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
5 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted:
7 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
8 Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.
9 Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé.
10 Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
11 Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.
12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
13 A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
14 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.
15 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;
16 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
17 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
18 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
19 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
20 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
21 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
22 Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
23 Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
24 Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
25 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket.
26 Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;
27 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg.
28 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
29 Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak.
30 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
31 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
32 És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál.
33 Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek!
34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg.
35 Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
36 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. [ (Psalms 69:37) És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét. ]