1 Ein Psalm Assaphs für Jeduthun, vorzusingen.

2 Ich schreie mit meiner Stimme zu GOtt; zu GOtt schreie ich, und er erhöret mich.

3 In der Zeit meiner Not suche ich den HErrn; meine Hand ist des Nachts ausgereckt und läßt nicht ab; denn meine Seele will sich nicht trösten lassen.

4 Wenn ich betrübt bin, so denke ich an GOtt; wenn mein Herz in Ängsten ist; so rede ich. Sela.

5 Meine Augen hältst du, daß sie wachen; ich bin so ohnmächtig, daß ich nicht reden kann.

6 Ich denke der alten Zeit, der vorigen Jahre.

7 Ich denke des Nachts an mein Saitenspiel und rede mit meinem Herzen; mein Geist muß forschen.

8 Wird denn der HErr ewiglich verstoßen und keine Gnade mehr erzeigen?

9 Ist‘s denn ganz und gar aus mit seiner Güte? und hat die Verheißung ein Ende?

10 Hat denn GOtt vergessen, gnädig zu sein, und seine Barmherzigkeit vor Zorn verschlossen? Sela.

11 Aber doch sprach ich: Ich muß das leiden; die rechte Hand des Höchsten kann alles ändern.

12 Darum gedenk ich an die Taten des HErrn; ja, ich gedenke an deine vorigen Wunder

13 und rede von allen deinen Werken und sage von deinem Tun.

14 GOtt dein Weg ist heilig. Wo ist so ein mächtiger GOtt, als du, GOtt, bist?

15 Du bist der GOtt, der Wunder tut; du hast deine Macht beweiset unter den Völkern.

16 Du hast dein Volk erlöset gewaltiglich, die Kinder Jakobs und Josephs. Sela.

17 Die Wasser sahen dich, GOtt; die Wasser sahen dich und ängsteten sich, und die Tiefen tobeten.

18 Die dicken Wolken gossen Wasser; die Wolken donnerten, und die Strahlen führen daher.

19 Es donnerte im Himmel; deine Blitze leuchteten auf dem Erdboden; das Erdreich regte sich und bebete davon.

20 Dein Weg war im Meer und dein Pfad in großen Wassern, und man spürete doch deinen Fuß nicht.

21 Du führetest dein Volk wie eine Herde Schafe durch Mose und Aaron.

1 Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

2 Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.

3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

4 Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.

7 Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

8 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

9 Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?

10 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.

11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;

13 És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.

14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

15 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.

17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

18 A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]