1 Был один человек из Рамафаим–Цофима, с горы Ефремовой, имя ему Елкана, сын Иерохама, сына Илия, сына Тоху, сына Цуфа, – Ефрафянин;

2 у него были две жены: имя одной Анна, а имя другой Феннана; у Феннаны были дети, у Анны же не было детей.

3 И ходил этот человек из города своего в положенные дни поклоняться и приносить жертву Господу Саваофу в Силом; там [были Илий и] два сына его, Офни и Финеес, священниками Господа.

4 В тот день, когда Елкана приносил жертву, давал Феннане, жене своей, и всем сыновьям ее и дочерям ее части;

5 Анне же давал часть особую, ибо любил Анну, хотя Господь заключил чрево ее.

6 Соперница ее сильно огорчала ее, побуждая ее к ропоту на то, что Господь заключил чрево ее.

7 Так бывало каждый год, когда ходила она в дом Господень; та огорчала ее, а эта плакала и не ела.

8 И сказал ей Елкана, муж ее: Анна! что ты плачешь и почему не ешь, и отчего скорбит сердце твое? не лучше ли я для тебя десяти сыновей?

9 И встала Анна после того, как они ели и пили в Силоме. Илий же священник сидел тогда на седалище у входа в храм Господень.

10 И была она в скорби души, и молилась Господу, и горько плакала,

11 и дала обет, говоря: Господи Саваоф! если Ты призришь на скорбь рабы Твоей и вспомнишь обо мне, и не забудешь рабы Твоей и дашь рабе Твоей дитя мужеского пола, то я отдам его Господу на все дни жизни его, и бритва не коснется головы его.

12 Между тем как она долго молилась пред Господом, Илий смотрел на уста ее;

13 и как Анна говорила в сердце своем, а уста ее только двигались, и не было слышно голоса ее, то Илий счел ее пьяною.

14 И сказал ей Илий: доколе ты будешь пьяною? вытрезвись от вина твоего.

15 И отвечала Анна, и сказала: нет, господин мой; я – жена, скорбящая духом, вина и сикера я не пила, но изливаю душу мою пред Господом;

16 не считай рабы твоей негодною женщиною, ибо от великой печали моей и от скорби моей я говорила доселе.

17 И отвечал Илий и сказал: иди с миром, и Бог Израилев исполнит прошение твое, чего ты просила у Него.

18 Она же сказала: да найдет раба твоя милость в очах твоих! И пошла она в путь свой, и ела, и лице ее не было уже [печально], как прежде.

19 И встали они поутру, и поклонились пред Господом, и возвратились, и пришли в дом свой в Раму. И познал Елкана Анну, жену свою, и вспомнил о ней Господь.

20 Чрез несколько времени зачала Анна и родила сына и дала ему имя: Самуил, ибо, [говорила она], от Господа я испросила его.

21 И пошел муж ее Елкана и все семейство его совершить годичную жертву Господу и обеты свои.

22 Анна же не пошла, сказав мужу своему: когда младенец отнят будет от груди и подрастет, тогда я отведу его, и он явится пред Господом и останется там навсегда.

23 И сказал ей Елкана, муж ее: делай, что тебе угодно; оставайся, доколе не вскормишь его грудью; только да утвердит Господь слово, [вышедшее из уст твоих]. И осталась жена [его], и кормила грудью сына своего, доколе не вскормила.

24 Когда же вскормила его, пошла с ним в Силом, [взяв] три тельца и одну ефу муки и мех вина, и пришла в дом Господа в Силом; отрок же был еще дитя.

25 и закололи тельца; и привела отрока к Илию

26 и сказала: о, господин мой! да живет душа твоя, господин мой! я – та самая женщина, которая здесь при тебе стояла и молилась Господу;

27 о сем дитяти молилась я, и исполнил мне Господь прошение мое, чего я просила у Него;

28 и я отдаю его Господу на все дни жизни его, служить Господу. И поклонилась там Господу.

1 Volt egy ember, Ramataim-Czofimból, az Efraim hegységérõl való, és az õ neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala.

2 És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.

3 És ez az ember felmegy vala esztendõnként az õ városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az Úrnak papjai.

4 És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az õ feleségének, és minden fiának és leányának [áldozati] részt ád vala;

5 Annának pedig kétakkora részt ád vala, mivel Annát [igen] szerette; de az Úr bezárá az õ méhét.

6 Igen bosszantja vala pedig [Annát] vetélkedõ társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az õ méhét.

7 És így történt ez esztendõrõl esztendõre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképen bosszantá õt, õ pedig sír vala és semmit sem evék.

8 És monda néki Elkána, az õ férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?

9 És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében),

10 És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala.

11 És fogadást tõn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én õt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az õ fejét soha!

12 Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr elõtt: Éli figyel vala az õ szájára;

13 És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.

14 Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.

15 Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkû asszony vagyok én; sem bort, sem részegítõ italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr elõtt.

16 Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességébõl szólottam eddig.

17 És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tõle.

18 Õ pedig monda: Legyen kedves elõtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az õ útjára és evék, és arcza nem vala többé [szomorú.]

19 És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr elõtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az õ feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla.

20 És történt idõ multával, hogy terhes lõn Anna, és szüle fiat és nevezé õt Sámuelnek, mert [úgymond] az Úrtól kértem õt.

21 És mikor felméne a férfi, Elkána és az õ egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendõnként való áldozatát és fogadását:

22 Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztándom, felviszem õt, hogy az Úr elõtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.

23 És monda néki Elkána, az õ férje: Cselekedjél úgy, a mint néked tetszik, maradj [itthon], míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az õ beszédét! [Otthon] marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, a míg elválasztá.

24 És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlõ borral, és bevivé õt az Úrnak házába, Silóban. A gyermek pedig [még igen] kicsiny vala.

25 És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték.

26 Õ pedig monda: Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, a ki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak.

27 Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tõle kértem.

28 Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz.