1 Veio Davi a Nobe, ao sacerdote Aimeleque. Aimeleque saiu, tremendo, ao encontro de Davi, e perguntou-lhe: Por que vens só, e ninguém contigo?

2 Respondeu Davi ao sacerdote Aimeleque: O rei encomendou-me um negócio e disse-me: Não saiba ninguém do negócio pelo qual eu te envio, e daquilo que te ordenei; por isso eu disse aos moços que me encontrassem em tal e tal lugar.

3 Agora que tens à mão? ainda que não sejam senão cinco pães, dá-mos, ou qualquer outra coisa que se achar.

4 Respondendo o sacerdote a Davi, disse-lhe: Não tenho ao meu alcance pão comum, porém há pão consagrado; se ao menos os moços se têm abstido de mulheres!

5 Davi respondeu ao sacerdote e disse-lhe: Como sempre quando eu saio à campanha, foram-nos vedadas as mulheres, e consagradas as equipagens dos moços; embora fosse comum, seria santificado hoje pelas equipagens.

6 Deu-lhe o sacerdote do pão consagrado, porque não havia ali pão, senão os pães da proposição, os quais se tinham tirado de diante de Jeová, no dia em que se tiravam para se porem pães quentes.

7 Ora achava-se ali naquele dia, detido diante de Jeová, certo homem dentre os servos de Saul, cujo nome era Doegue, idumeu, o principal dos pastores de Saul.

8 Disse Davi a Aimeleque: Não tens aqui à mão uma lança ou uma espada? pois eu não trouxe comigo nem a minha lança nem as minhas armas, porque o negócio do rei era urgente.

9 Respondeu o sacerdote: A espada de Golias filisteu, a quem mataste no vale de Elá, está aqui envolta num pano atrás do efode. Se a queres levar, leva-a; porque não há outra aqui senão essa. Davi disse: Não há outra semelhante a essa; dá-ma.

10 Levantou-se Davi e fugiu naquele dia da presença de Saul, e foi a Aquis, rei de Gate.

11 Perguntaram-lhe os servos de Aquis: Este não é Davi, o rei da terra? não foi deste que cantavam nas danças, dizendo: Saul matou os seus milhares E Davi, as suas dezenas de milhares?

12 Davi guardou estas palavras, meditando-as no seu coração, e teve muito medo de Aquis, rei de Gate.

13 Ele se contrafez diante deles, e fingiu-se doido nas mãos deles, tamborilava sobre as portas, e deixava correr a saliva pela barba.

14 Disse Aquis aos seus servos: Eis que bem vedes que o homem está louco: por que razão o trouxestes a mim?

15 Faltam-me, porventura, loucos, para que trouxésseis este a fazer loucuras diante de mim? há de entrar este na minha casa?

1 És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda néki: Mi dolog, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled?

2 És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, a miért elküldélek téged, és a mit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre.

3 Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy [egyebet,] a mi van.

4 És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól.

5 Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tõlünk az asszony mind tegnap, mind azelõtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben.

6 Adott azért a pap néki szentelt [kenyeret], mert nem volt ott [más] kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elõl, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, a melyen az [elõbbit] elvevék.

7 Vala pedig ott azon a napon Saul szolgái közül egy ember, ott tartózkodva az Úr elõtt, a kit Doégnak hívtak, a [ki] Edomita volt, Saul pásztorainak számadója.

8 És monda Dávid Akhiméleknek: Nincsen-é kezednél egy dárda vagy valami fegyver? mert sem kardomat, sem fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgõs vala.

9 És monda a pap: A Filiszteus Góliáthnak a kardja, a kit te megöltél az Elah völgyében, ímhol van posztóba betakarva az efód mögött; ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azonkivül más nincsen itt. És monda Dávid: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nékem.

10 És felkele Dávid, és elfutott azon a napon Saul elõl, és elment Ákhishoz, Gáthnak királyához.

11 És mondának Ákhis szolgái néki: Vajjon nem ez-é Dávid, annak az országnak királya? Vajjon nem errõl énekelték-é a körtánczban, mondván: Saul megverte az õ ezerét, Dávid is az õ tízezerét?

12 És mikor eszébe vevé Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gáthnak királyától.

13 És megváltoztatá magaviseletét õ elõttük, és õrjönge kezeik között, és irkál vala a kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá.

14 És monda Ákhis az õ szolgáinak: Ímé látjátok, hogy ez az ember megõrült, miért hoztátok õt hozzám?

15 Szûkölködöm-e õrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék elõttem? Ez jõjjön-e be házamba?