1 Aconteceu depois disto que, tendo Absalão, filho de Davi, uma irmã formosa que se chamava Tamar; Amnom, filho de Davi, namorou-se dela.

2 Angustiou-se Amnom, de maneira que adoeceu por causa de sua irmã Tamar; porque era virgem, e parecia difícil a Amnom fazer-lhe alguma coisa.

3 Tinha porém, Amnom um amigo que se chamava Jonadabe, filho de Siméia, irmão de Davi. Era Jonadabe homem mui sagaz.

4 Este lhe perguntou: Por que vais tu emagrecendo de dia para dia, ó filho do rei? não mo dirás? Respondeu-lhe Amnom: Eu amo a Tamar, irmã de meu irmão Absalão.

5 Tornou-lhe Jonadabe: Deita-te na tua cama e finge que estás doente; e quando teu pai te vier visitar, dize-lhe: Rogo-te que venha minha irmã Tamar, e me dê de comer, preparando a comida diante dos meus olhos, para que eu veja e coma da sua mão.

6 Deitou-se Amnom na cama, e fingiu que estava doente. Tendo vindo o rei visitá-lo, disse-lhe Amnom: Rogo-te que venha minha irmã Tamar, e me faça diante dos meus olhos dois bolos, para que eu coma da sua mão.

7 Mandou Davi à casa de Tamar, a dizer-lhe: Vai à casa de teu irmão Amnom, e faze-lhe comida.

8 Foi Tamar à casa de seu irmão Amnom; e ele estava deitado. Ela, tomando massa, a amassou, fez bolos diante dele, e os cozeu.

9 Tomou a panela, e tirou os bolos à sua vista; mas ele recusou comer. Disse Amnom: Façam retirar todos da minha presença. Todos se retiraram.

10 Disse Amnom a Tamar: Traze a comida à câmara, para que eu coma da tua mão. Tomou Tamar os bolos que tinha preparado, e os trouxe à câmara a seu irmão Amnom.

11 Quando Tamar lhos havia chegado, para que ele comesse, Amnom pegou dela e disse-lhe: Vem, deita-te comigo, minha irmã.

12 Porém ela lhe respondeu: Não, meu irmão, não me faças esta violência, pois não se faz assim em Israel. Não cometas esta loucura.

13 Eu, para onde poderia levar o meu opróbrio? e tu passarias em Israel por um louco. Agora fala ao rei, porque ele não me negará a ti.

14 Todavia ele não quis dar ouvidos à sua voz; antes sendo mais forte do que ela, forçou-a e deitou-se com ela.

15 Amnom sentiu por ela grande aversão, pois maior era a aversão que sentiu por ela do que o amor que lhe votara. Amnom disse-lhe: Levanta-te, vai-te embora.

16 Ela lhe respondeu: Não, meu irmão; porque maior é esta injúria, lançando-me fora, do que a outra que me fizeste. Porém ele não a quis ouvir.

17 Chamou ao seu servo que lhe assistia, e disse: Deita fora a esta mulher, e fecha bem a porta após ela.

18 Ela trazia uma túnica talar com mangas compridas, porque este era o trajo de que usavam as donzelas filhas de rei. O servo de Amnom deitou-a fora, e fechou bem a porta após ela.

19 Tamar lançou cinzas sobre a cabeça, rasgou a túnica talar com mangas compridas e, postas as mãos na cabeça, foi-se dali gritando.

20 Absalão, seu irmão, disse-lhe: Esteve contigo Amnom, teu irmão? agora, minha irmã, cala-te. É teu irmão; não te angustie o coração por isso. Ficou Tamar, desolada na casa de seu irmão Absalão.

21 Quando o rei Davi ouviu todas estas coisas, muito se lhe acendeu a ira.

22 Absalão não falou a Amnom nem mal nem bem, porque Absalão aborrecia a Amnom por ter ele violado a Tamar, sua irmã.

23 Passados dois anos Absalão fazia a sua tosquia em Baal-Hazor, que está perto de Efraim, e convidou todos os filhos do rei.

24 Absalão foi ter com o rei e disse: Eis que agora o teu servo faz a tosquia. Venham o rei e os seus servos com o teu servo.

25 Respondeu o rei a Absalão: Não, meu filho, não vamos todos, para não suceder que te sejamos pesados. Absalão instou com ele; todavia ele não quis ir, mas deu-lhe a sua bênção.

26 Então disse Absalão: Rogo-te que ao menos venha conosco meu irmão Amnom. Perguntou-lhe o rei: Para que iria ele contigo?

27 Instando Absalão com ele, Davi deixou ir com ele Amnom e todos os mais filhos do rei.

28 Absalão deu ordem aos seus servos, dizendo: Prestai atenção quando o coração de Amnom estiver alegre do vinho, e eu vos disser: Feri a Amnom, matai-o. Não tenhais medo, não sou eu quem vô-lo ordena? Sede, pois, corajosos, e valentes.

29 Os servos de Absalão fizeram a Amnom como Absalão lhes havia ordenado. Todos os filhos do rei se levantaram, cada um na sua mula, e fugiram.

30 Indo eles ainda no caminho, chegou a Davi a nova, dizendo: Absalão matou a todos os filhos do rei, e não ficou deles nem um só.

31 Levantou-se o rei, e rasgou os seus vestidos, e lançou-se por terra; e todos os seus servos que estavam junto a ele rasgaram os seus vestidos.

32 Jonadabe, filho de Siméia, irmão de Davi, tomou a palavra e disse: Não imagine o meu senhor que mataram todos os mancebos, filhos do rei, porque só morreu Amnom; pois assim o tinha resolvido fazer Absalão desde o dia em que Amnom violou a sua irmã Tamar.

33 Agora não se lhe meta no coração ao rei meu senhor o pensar que todos os filhos do rei foram mortos; porque só morreu Amnom.

34 Fugiu, porém, Absalão. O mancebo que estava de sentinela, levantando os olhos, viu que vinha muita gente pelo caminho ao lado do monte por detrás de si.

35 Jonadabe disse ao rei: Eis aí vêm os filhos do rei; conforme a palavra do teu servo, assim sucedeu.

36 Logo que ele tinha acabado de falar, chegaram os filhos do rei e, levantando a voz, choraram; o rei e todos os seus servos também choraram muito.

37 Absalão, porém, fugiu, e foi a Talmai, filho de Amiur, rei de Gesur. Davi pranteava a seu filho todos os dias.

38 Assim Absalão fugiu, e foi a Gesur, e ali esteve três anos.

39 A alma do rei ansiava ir ter com Absalão, porque já se tinha consolado acerca de Amnom, visto que era morto.

1 Lõn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté õt.

2 Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az õ hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elõtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.

3 [Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.

4 Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.

5 És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jõjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elõtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az õ kezébõl egyem.

6 Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy õt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jõjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon elõttem egy pár bélest, és hadd egyem az õ kezébõl.

7 Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.

8 Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, õ pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála õ elõtte, és megfõzé a bélest.

9 Elõhozá annakutána a serpenyõt, és kitölté eleibe; de õ nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellõlem mindenkit; és kimenének mindnyájan elõle.

10 Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedbõl; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.

11 És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá õt, és monda néki: Jõjj, feküdj mellém, húgom.

12 Õ pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.

13 És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tõled.

14 Õ azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erõsebb levén nála, erõt vett rajta, és vele feküvék.

15 És meggyûlölé õt Amnon felette igen, mert nagyobb lõn gyûlölete, melylyel gyûlölte õt, a szeretetnél, melylyel õt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.

16 Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elûzz engem. Õ azonban nem akart reá hallgatni,

17 Hanem beszólítá szolgáját, a ki néki szolgál vala, és monda: Ûzd ki õt gyorsan elõlem, és zárd be az ajtót utána.

18 Vala pedig õ rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szûzek valának. Kiûzé azért õt a szolga, és bezárá az ajtót utána.

19 Hamut hinte azért Támár az õ fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.

20 És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, [mert] atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az õ bátyjának, Absolonnak házában.

21 Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.

22 Nem szóla pedig semmit felõle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyûlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplõsítette az õ hugát, Támárt.

23 És lõn két esztendõ mulva, mikor Absolonnak [juhait] nyírták Baál- Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait.

24 Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Ímé most nyírják a te szolgádnak [juhait, azért] jõjjön el kérem a király és az õ szolgái a te szolgáddal.

25 Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erõlteti vala õt, de nem akara elmenni, hanem megáldá õt.

26 Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jõjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled?

27 Mikor pedig erõltette õt Absolon, elbocsátá õ vele Amnont is és mind a király fiait.

28 Parancsola pedig Absolon az õ szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvû lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg õt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek.

29 Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának.

30 Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök.

31 Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az õ szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala elõtte.

32 Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az õ hugát megszeplõsítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog].

33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül.

34 Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az õrálló az õ szemeit, látá, hogy sok ember jõ az úton õ mögötte, a hegyoldalon.

35 És monda Jonadáb a királynak: Ímé jõnek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt.

36 És lõn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az õ szolgái mindnyájan felette igen sírának.

37 Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az õ fiát.

38 Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.

39 Dávid király pedig felhagyott [azzal,] hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felõl, hogy meghalt.