1 Mostrou-me o Senhor Jeová esta visão-um cesto de frutos do verão,

2 e perguntou: Que vês tu agora Amós? Eu respondi: Um cesto de frutos do verão. Então me disse Jeová: O fim é vindo sobre o meu povo de Israel; não tornarei mais a passar por ele.

3 Os cânticos do templo serão gritos de dor naquele dia, diz o Senhor Jeová; muitos serão os cadáveres; em todos os lugares serão lançados fora em silêncio.

4 Ouvi isto, vós que pisais os necessitados, e fazeis perecer os pobres da terra,

5 dizendo: Quando passará a lua nova, para vendermos grão? e o sábado, para expormos trigo? diminuindo o efa, aumentando o siclo e servindo-nos de balanças falsas

6 para comprarmos os pobres por dinheiro, e os necessitados por um par de sapatos, e para vendermos o refugo do trigo.

7 Jurou Jeová pela glória de Jacó: Certamente nunca me esquecerei de nenhuma das suas obras.

8 Por causa disto não se comoverá a terra, e não chorará todo o que nela habitar? sim toda ela se levantará como o Rio, será agitada e se diminuirá como o Rio do Egito.

9 Acontecerá naquele dia, diz o Senhor Jeová, que farei que o sol se ponha ao meio dia, e cobrirei de trevas a terra no claro dia.

10 Converterei as vossas festas em luto, e todos os vossos cânticos em pranto; porei sacos sobre todos os lombos e calva sobre todas as cabeças; farei que isso seja como o luto por um filho único, e o seu fim como um dia de amargura.

11 Eis que vêm os dias, diz o Senhor Jeová, em que enviarei fome sobre a terra, não fome de pão nem sede de água, mas de ouvir as palavras de Jeová.

12 Andarão errantes de mar a mar, e do norte até o oriente; correrão por toda a parte para buscar a palavra de Jeová, e não a acharão.

13 Naquele dia desmaiarão à sede as virgens formosas e os mancebos.

14 Os que juram pelo pecado de Samaria, e dizem: Pela vida do teu Deus, ó Dã; e: Pelo caminho de Berseba; até eles cairão, e não se levantarão nunca.

1 Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten: Ímé, egy kosár érett gyümölcs.

2 És mondá: Mit látsz Ámós? És mondám: Egy kosár érett gyümölcsöt. És mondá az Úr nékem: Eljött vége az én népemnek, az Izráelnek; nem bocsátok meg néki többé!

3 Azon a napon jajjá változnak a templomi énekek, így szól az Úr Isten, és temérdek lesz a hulla; szó nélkül hányák mindenüvé.

4 Halljátok meg ezt ti, kik a szegényre törtök, és e föld szegényeinek kipusztítására.

5 Mondván: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? és a szombat, hogy megnyithassuk a gabonás [házat?] hogy megkisebbítsük a vékát, és megnagyobbítsuk az árát, és hamis mértékkel csalhassunk?!

6 Hogy megvegyük a szegényeket pénzen, és a szûkölködõt egy öltõ saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát?!

7 Megesküdt az Úr a Jákób büszkeségére: Soha el nem felejtem semmi cselekedetöket!

8 Ne rendüljön-é meg e miatt a föld? És ne búsuljon-é annak minden lakosa?! Bizony felindul egészen, mint a folyam, és dagad és apad, mint Égyiptom folyója.

9 És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

10 Ünnepeiteket búra változtatom; és minden dalotokat szomorú énekké! Gyászruhát borítok minden derékra, és kopaszságot minden fejre, és olyanná teszem, mint a ki egyetlen fiát siratja; a vége pedig, mint a keserûség napja!

11 Ímé, napok jõnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után.

12 És vándorolni fognak tengertõl tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.

13 Azon a napon elepednek a deli szûzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt!

14 A kik Samaria bûnére esküsznek, és ezt mondják: Él a te istened, oh Dán: és él a te útad, oh Beérseba! Bizony elhullanak és nem kelnek fel többé!