1 Depois de cessar o tumulto, Paulo mandou chamar os discípulos e, tendo-os exortado, despediu-se e partiu para a Macedônia.
2 Depois de haver atravessado aquelas regiões e feito muitas exortações, foi a Grécia,
3 e passados três meses, determinou voltar pela Macedônia, por terem os judeus armado uma cilada contra ele, quando ia a embarcar para a Síria.
4 Acompanharam-no Sópatro de Beréia, filho de Pirro, e dos de Tessalônica, Aristarco e Secundo, e Gaio de Derbe, e Timóteo, e dos da Ásia, Tíquico e Trófimo;
5 estes, porém, foram adiante, e esperavam-nos em Trôade.
6 Nós, depois dos dias dos pães asmos, navegamos de Filipos, e em cinco dias fomos ter com eles em Trôade, onde nos demoramos sete dias.
7 No primeiro dia da semana, estando nós reunidos para partir o pão, Paulo, que havia de sair no dia seguinte, discutia com eles, e prolongou o seu discurso até a meia noite.
8 Havia muitas lâmpadas no cenáculo onde nos achávamos reunidos.
9 Um moço chamado Êutico, que estava sentado na janela, adormecendo profundamente enquanto Paulo prolongava mais o seu discurso, vencido pelo sono caiu do terceiro andar abaixo, e foi levantado morto.
10 Descendo Paulo, debruçou-se sobre ele e, abraçando-o, disse: Não façais alvoroço; pois a sua alma está nele.
11 Então subiu, partiu o pão e comeu, e falou-lhes largamente até o romper do dia; e assim se retirou.
12 Levaram o moço vivo, e ficaram muito consolados.
13 Nós, porém, tendo ido adiante a tomar a embarcação, navegamos para Assôs, com o intuito de ali receber a Paulo; pois assim tinha disposto, tencionando ele mesmo ir por terra.
14 Quando nos alcançou em Assôs, recebemo-lo abordo e fomos a Mitilene;
15 e navegando dali, chegamos no dia seguinte em frente a Quios, no outro tocamos em Samos, e um dia depois viemos a Mileto.
16 Paulo havia determinado não tocar em Éfeso, para não se demorar na Ásia; pois apressava-se para estar em Jerusalém no dia de Pentecostes, se possível lhe fosse.
17 De Mileto mandou a Éfeso chamar os presbíteros da igreja.
18 Quando eles chegaram, disse-lhes: Vós sabeis como me tenho portado convosco sempre, desde o primeiro dia em que entrei na Ásia,
19 servindo ao Senhor com toda a humildade, com lágrimas e com provações que me sobrevieram pelas ciladas dos judeus;
20 como não me esquivei de vos anunciar coisa alguma que era proveitosa e de vo-la ensinar publicamente, e de casa em casa,
21 testificando tanto a judeus como a gregos o arrependimento para com Deus e a fé em nosso Senhor Jesus.
22 Agora eis que, constrangido no meu espírito, vou a Jerusalém, não sabendo o que ali me acontecerá,
23 senão que o Espírito Santo me testifica de cidade em cidade que me esperam cadeias e tribulações.
24 Porém não tenho a minha vida como coisa preciosa a mim mesmo, contanto que complete a minha carreira e o ministério que recebi do Senhor Jesus, para dar testemunho do Evangelho da graça de Deus.
25 Agora eu sei que todos vós, por entre os quais passei proclamando o reino, não vereis mais a minha face.
26 Portanto vos protesto hoje que estou limpo do sangue de todos;
27 pois não me esquivei de vos anunciar todo o conselho de Deus.
28 Atendei por vós, e por todo o rebanho sobre o qual o Espírito Santo vos constituiu bispos, para apascentardes a igreja de Deus, a qual ele adquiriu com seu próprio sangue.
29 Eu sei que depois da minha partida virão a vós lobos ferozes que não pouparão o rebanho,
30 e que dentre vós mesmos surgirão homens, falando coisas perversas para atrair os discípulos após si.
31 Portanto vigiai, lembrando-vos que por três anos não cessei noite e dia de admoestar a cada um de vós com lágrimas.
32 Agora vos encomendo a Deus e à palavra da sua graça, àquele que é poderoso para vos edificar e dar herança entre todos os que são santificados.
33 De ninguém cobicei prata, nem ouro, nem vestes;
34 vós mesmos sabeis que estas mãos proveram as minhas necessidades e as dos que estavam comigo.
35 Em tudo vos dei o exemplo de que, assim trabalhando, é necessário socorrer os fracos e vos lembrar das palavras do Senhor Jesus, porquanto ele mesmo disse: Coisa mais bem-aventurada é dar do que receber.
36 Tendo dito estas coisas, ajoelhando-se, orou com todos eles.
37 Houve grande pranto entre todos e, lançando-se ao pescoço de Paulo, beijavam-no,
38 entristecendo-se, sobretudo, por haver ele dito que não veriam mais a sua face. E eles o acompanharam até o navio.
1 Minekutána pedig megszûnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tõlük búcsút vévén, elindula, hogy Maczedóniába menjen.
2 Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette õket bõ beszéddel, Görögországba méne.
3 És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak néki, a mint Siriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Maczedónián át tér vissza.
4 Kíséré pedig õt Ázsiáig a béreai Sopater, a Thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
5 Ezek elõremenvén, megvárának minket Troásban.
6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippibõl, és menénk õ hozzájok Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
7 A hétnek elsõ napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
8 Vala pedig elegendõ szövétnek abban a felházban, a hol egybe valának gyülekezve.
9 Egy Eutikhus nevû ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
10 Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.
11 Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
12 Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
13 Mi pedig elõremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, õ maga gyalog akarván jõni.
14 Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, felvévén õt, menénk Mitilénébe.
15 És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következõn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Milétusba.
16 Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen néki idõt múlatni Ázsiában; mert siet vala, hogy ha lehetne néki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
17 Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit.
18 Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az elsõ naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idõ alatt,
19 Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kisértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;
20 Hogy semmitõl sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
21 Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felõl.
22 És most ímé én a Lélektõl kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám.
23 Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
24 De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.
25 És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.
26 Azért bizonyságot teszek elõttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétõl tiszta vagyok.
27 Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.
28 Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
29 Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jõnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
30 Sõt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
31 Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32 És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az õ kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
33 Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
34 Sõt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeirõl és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
35 Mindenestõl megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erõtlenekrõl gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert õ mondá: Jobb adni, mint venni.
36 És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.
37 Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták õt.
38 Keseregve kiváltképen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az õ orczáját nem fogják látni. Aztán elkísérték õt a hajóra.