1 Disse mais Jeová a Moisés: Vai, sobe deste lugar, tu e o povo que fizeste subir da terra do Egito, para a terra a respeito da qual jurei a Abraão, Isaque e Jacó, dizendo: À tua posteridade a darei.

2 Enviarei um anjo adiante de ti; e lançarei fora os cananeus, os amorreus, os heteus, os perizeus, os heveus e os jebuseus.

3 Sobe para uma terra que mana leite e mel. Eu não subirei no meio de ti, porque és povo de cerviz dura; para que não te consuma eu no caminho.

4 Ouvindo o povo estas más notícias pôs-se a prantear; e ninguém vestiu os seus atavios.

5 Pois Jeová disse a Moisés: Dize aos filhos de Israel: Tu és um povo de cerviz dura. Se por um só momento eu subir no meio de ti, te consumirei; portanto tira de ti os atavios, para que eu saiba o que te hei de fazer.

6 Então os filhos de Israel tiraram de si os seus atavios desde o monte Horebe em diante.

7 Ora Moisés costumava tomar a tenda e armá-la fora do arraial, bem longe do arraial; e chamou-lhe a tenda da revelação. Todo aquele que buscava a Jeová, saía à tenda da revelação, que estava fora do arraial.

8 Quando Moisés saía fora à Tenda, levantava-se todo o povo e ficava em pé, cada um à entrada da sua tenda, e via a Moisés pelas costas, até entrar ele na Tenda.

9 Entrando Moisés na Tenda, descia a coluna de nuvem, e parava à entrada da Tenda; e Jeová falava com Moisés.

10 Viu todo o povo a coluna de nuvem que estacionava à entrada da Tenda; todo o povo levantou-se e adorou, cada um à entrada da sua tenda.

11 Falava Jeová a Moisés cara a cara, como um homem fala ao seu amigo. Depois voltou Moisés ao arraial; porém o moço Josué, seu servidor, filho de Num, não se apartava da Tenda.

12 Moisés disse a Jeová: Eis que tu me dizes: Faze subir a este povo; e não me declaras quem hás de enviar comigo. Contudo tu disseste: Conheço-te pelo teu nome, também achaste graça aos meus olhos.

13 Agora se achei graça aos teus olhos, mostra-me neste momento os teus caminhos, para que eu te conheça, a fim de achar eu graça aos teus olhos; e considera que esta nação é teu povo.

14 Respondeu-lhe: A minha face irá contigo, e eu te darei descanso.

15 Disse-lhe Moisés: Se a tua face não for comigo, não nos faças subir deste lugar.

16 Pois como se poderá saber que achamos graça aos teus olhos, eu e teu povo? porventura não é em andares tu conosco, de modo que somos separados, eu e teu povo, de todos os povos que se acham sobre a face da terra?

17 Disse Jeová a Moisés: Farei também isto que disseste; porque achaste graça aos meus olhos, e te conheço pelo teu nome.

18 Prosseguiu Moisés: Mostra-me a tua glória.

19 Respondeu-lhe: Farei passar toda a minha bondade diante de ti, e te proclamarei o nome de Jeová; terei misericórdia de quem eu tiver misericórdia, e me compadecerei de quem eu me compadecer.

20 Continuou: Não poderás ver a minha face, porque o homem não pode ver a minha face e viver.

21 Disse mais Jeová: Eis aqui está um lugar perto de mim, e tu estarás sobre a penha.

22 Quando passar a minha glória, te porei numa fenda da penha, e te cobrirei com a mão, até que eu tenha passado.

23 Depois tirarei a mão, e me verás pelas costas; porém a minha face não se verá.

1 Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földérõl, a földre, a melyrõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.

2 És bocsátok elõtted Angyalt, és kiûzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:

3 A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.

4 Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.

5 Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.

6 És lerakták magokról az Izráel fiai az õ ékességeket, a Hóreb hegyétõl fogva.

7 Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lõn, hogy mind a ki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.

8 És lõn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az õ sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.

9 És lõn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhõ-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.

10 És látá az egész nép, hogy a felhõ-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az õ sátorának ajtajában.

11 Az Úr pedig beszéle Mózessel színrõl színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és [mikor Mózes] a táborba visszatére, az õ szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.

12 És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te [azt] mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig [azt] mondtad [nékem:] név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim elõtt.

13 Most azért ha kedvet találtam szemeid elõtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak elõtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.

14 És monda: Az én orczám menjen-é [veletek,] hogy megnyugtassalak?

15 Monda néki [Mózes:] Ha a te orczád nem jár [velünk], ne vígy ki minket innen.

16 Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk elõtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek színén van.

17 Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim elõtt, és név szerint ismerlek téged.

18 És mondá [Mózes:] Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsõségedet.

19 És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsõségem a te orczád elõtt menjen el, és kiáltom elõtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.

20 Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.

21 És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kõsziklára.

22 És mikor átmegy elõtted az én dicsõségem, a kõszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.

23 Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.