1 Disse-me mais: Filho do homem, come o que achares; come este rolo, e vai falar à casa de Israel.

2 Eu abri, pois, a minha boca, e ele me deu a comer o rolo.

3 Então me disse: Filho do homem, dá de comer ao teu ventre, e enche as tuas entranhas deste rolo que eu te dou. Eu o comi; e ele era, na minha boca, doce como o mel.

4 Disse-me ainda: Filho do homem, vai ter com a casa de Israel, e com as minhas palavras fala a eles.

5 Pois não és enviado a um povo de estranho falar e de linguagem difícil, mas à casa de Israel;

6 não a muitos povos de estrannho falar e de linguagem difícil, cujas palavras não possas entender. Certamente se eu te enviasse aos tais, eles te escutariam.

7 A casa de Israel, porém, não te quer escutar, porque não me quer escutar a mim. Pois toda a casa de Israel é duma fronte desavergonhada e dum coração obstinado.

8 Eis que fiz duro o teu rosto contra os seus rostos e dura a tua fronte contra as suas frontes.

9 Fiz a tua fronte como diamante, mais dura do que a pederneira. Não tenhas medo deles, nem te assustes com os seus semblantes, ainda que são casa rebelde.

10 Disse-me mais: Filho do homem, mete no teu coração todas as minhas palavras que eu te falar, e ouve com os teus ouvidos.

11 Vai ter com os do cativeiro, com os filhos do teu povo, e fala com eles e dize-lhes: Assim diz o Senhor Deus; quer queiram ouvir, quer não queiram.

12 Então o espírito me levantou, e ouvi por detrás de mim a voz de grande estrondo dizer: Bendita seja a glória de Jeová desde a sua morada.

13 Eu ouvi o ruído das asas das criaturas viventes, quando tocavam uma na outra, e o ruído das rodas ao lado delas, o ruído de grande estrondo.

14 Assim me levantou o espírito, e me levou; eu me fui amargurado, na indignação do meu espírito, e a mão de Jeová era forte sobre mim.

15 Então fui a Tel-Abibe, ao lugar onde habitavam, ter com os do cativeiro, os quais habitavam junto ao Quebar, e por sete dias sentei-me ali atônito no meio deles.

16 Passados sete dias, veio a mim a palavra de Jeová, dizendo:

17 Filho do homem, eu te dei por atalaia à casa de Israel; ouve, pois, da minha boca a palavra, e avisa-os da minha parte.

18 Quando eu disser ao ímpio: Certamente morrerás; se não o avisares, nem falares para avisar ao ímpio que se desvie do seu mau caminho, a fim de salvares a sua vida; morrerá esse ímpio na sua iniqüidade, mas o seu sangue, da tua mão o requererei.

19 Contudo se tu avisares o ímpio, e ele não se converter da sua maldade, nem do seu mau caminho, morrerá ele na sua iniqüidade; tu, porém, livraste a tua alma.

20 Demais, quando o justo se desviar da sua justiça, e cometer a iniqüidade, e eu puser diante dele uma pedra de tropeço, ele morrerá; porque não o avisaste, morrerá no seu pecado, e não serão lembradas as suas ações de justiça que tem praticado; mas o seu sangue, da tua mão o requererei.

21 Todavia se tu avisares o justo para que o justo não peque, e ele não pecar, certamente viverá, porque recebeu o aviso; e tu livraste a tua alma.

22 A mão de Jeová estava ali sobre mim; e ele me disse: Levanta-te, sai ao vale, e lá falarei contigo.

23 Então me levantei, e saí ao vale. Eis que estava ali a glória de Jeová, como a glória que vi junto ao rio Quebar; e caí com o rosto em terra.

24 O espírito entrou em mim e pôs-me sobre os meus pés; ele falou comigo e me disse: Vai, encerra-te dentro da tua casa.

25 Mas quanto a ti, filho do homem, eis que porão sobre ti cordas e com elas te ligarão, e tu não sairás por entre eles.

26 Farei que a tua língua se pegue ao teu paladar, ficarás mudo, e não lhes servirás de repreendedor. Pois são casa rebelde.

27 Mas quando eu falar contigo, abrirei a tua boca, e tu lhes dirás: Assim diz o Senhor Deus: O que ouve, ouça; e o que deixa de ouvir, deixa. Pois são casa rebelde.

1 És mondá nékem: Embernek fia! a mi elõtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának.

2 Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet.

3 És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belsõ részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lõn az én számban, mint az édes méz.

4 És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik.

5 Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvû néphez küldetel te, hanem az Izráel házához.

6 Nem sok népekhez, a kik homályos ajkúak és nehéz nyelvûek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha õ hozzájok küldöttelek volna, õk hallgatnának reád.

7 De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú és megátalkodott szívû.

8 Ímé keménynyé tettem orczádat, a milyen az õ orczájok, és keménynyé homlokodat, a milyen az õ homlokuk.

9 Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tûzkõnél, tettem a te homlokodat; ne félj tõlök, és meg ne rettenj tekintetöktõl, mert pártos ház.

10 És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, a melyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg.

11 És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem.

12 És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsõsége az õ helyérõl.

13 És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát.

14 És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze pedig rajtam erõs vala.

15 És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, a kik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, õk [is] ott ülvén; és ott ülék hét nap némán õ közöttük.

16 És lõn hét nap mulva az Úr szava hozzám, mondván:

17 Embernek fia! õrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg õket az én nevemben.

18 Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te õt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az õ gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevõ az õ vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedbõl kívánom meg.

19 De ha te megintetted a hitetlent, és õ meg nem tért hitetlenségébõl és gonosz útjáról: õ az õ vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.

20 És ha elfordul az igaz az õ igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: õ meg fog halni; ha meg nem intetted õt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedbõl kívánom meg.

21 Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és õ nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.

22 És lõn ott az Úrnak keze rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled.

23 Fölkelék azért és kimenék a völgybe és ímé ott áll vala az Úrnak dicsõsége, hasonlatos ahhoz a dicsõséghez, a melyet a Kébár folyó mellett láttam, és orczámra esém.

24 És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.

25 És te, oh embernek fia, ímé köteleket vetnek reád és azokkal megkötöznek téged, és ki nem mehetsz közikbe;

26 Nyelvedet pedig én ragasztom ínyedhez, és néma leszel, hogy ne légy közöttök feddõzõ férfiú, mert õk pártos ház.

27 Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten; a ki hallja, hallja, a ki nem akarja, nem hallja, mert õk pártos ház.