1 Depois disto experimentou Deus a Abraão e lhe disse: Abraão. Este lhe respondeu: Eis-me aqui.

2 Acrescentou Deus: Toma teu filho, teu único filho, Isaque, a quem amas, e vai à terra de Moriá; oferece-o ali em holocausto sobre um dos montes que te hei de mostrar.

3 Levantou-se, pois, Abraão de manhã cedo, e albardou o seu jumento, levando consigo dois de seus moços e a Isaque seu filho; tendo fendido a lenha para o holocausto, levantou-se e foi ao lugar que Deus lhe havia dito.

4 Ao terceiro dia, levantando Abraão os olhos, viu o lugar de longe.

5 Disse a seus moços: Ficai-vos aqui com o jumento, e eu e o mancebo iremos até lá; depois de adorarmos, voltaremos a vós.

6 Tomou a lenha do holocausto e a pôs sobre Isaque, seu filho; tomou também na mão o fogo e o cutelo: e caminharam ambos juntos.

7 Disse Isaque a Abraão, seu pai: Meu Pai! Respondeu Abraão: Eis-me aqui, meu filho! Perguntou-lhe Isaque: Eis o fogo e a lenha, porém onde está o cordeiro para o holocausto?

8 Respondeu Abraão: Deus proverá para si, meu filho, o cordeiro para o holocausto; assim caminharam ambos juntos.

9 Chegaram ao lugar que Deus lhe havia dito; e ali edificou Abraão o altar e pôs a lenha em ordem e, tendo ligado a Isaque, seu filho, deitou-o sobre o altar em cima da lenha.

10 Então estendeu a mão e pegou no cutelo para imolar a seu filho.

11 Mas bradou-lhe do céu o anjo de Jeová: Abraão! Abraão! Ele respondeu: Eis-me aqui!

12 Continuou o anjo: Não estendas a mão sobre o mancebo, e não lhe faças nada; pois agora sei que tu temes a Deus, visto que não me negaste teu filho, teu único filho.

13 Tendo levantado Abraão os olhos, olhou e eis atrás de si um carneiro embaraçado num mato pelos chifres; foi, tomou o carneiro e ofereceu-o em holocausto em lugar de seu filho.

14 Chamou Abraão àquele lugar Jeová-Jiré; donde até o dia de hoje se diz: No monte de Jeová se provê.

15 Então bradou desde o céu o anjo do Senhor a Abraão pela segunda vez,

16 e disse: Por mim mesmo jurei, diz Jeová, porque fizeste isto e não me negaste teu filho,

17 que deveras te abençoarei e multiplicarei a tua descendência como as estrelas do céu e como a areia que está na praia do mar. Ela possuirá a porta dos seus inimigos,

18 e por tua semente se abençoarão todas as nações da terra: porque obedeceste à minha voz.

19 Então voltou Abraão a seus moços, eles se levantaram e foram juntos a Berseba. Abraão habitou em Berseba.

20 Depois destas coisas foi dada notícia a Abraão nestes termos: Eis que Milca também tem dado à luz filhos a Naor, teu irmão:

21 Uz, seu primogênito, Buz, seu irmão, Quemuel, pai de Arã,

22 Quésede, Hazo, Pildas, Jidlafe e Betuel.

23 Betuel gerou a Rebeca: estes oito deu à luz Milca a Naor, irmão de Abraão.

24 Sua concubina chamava-se Reumá, que também deu à luz filhos: Tebá, Gaã, Taás e Maaca.

1 És lõn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.

2 És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égõ áldozatul a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked.

3 Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az õ szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az õ fiát Izsákot, és fát hasogatott az égõ áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.

4 Harmadnapon felemelé az õ szemeit Ábrahám, és látá a helyet messzirõl.

5 És monda Ábrahám az õ szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.

6 Vevé azért Ábrahám az égõ áldozathoz való fákat, és feltevé az õ fiára Izsákra, õ maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.

7 És szóla Izsák Ábrahámhoz az õ atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda [Izsák:] Ímhol van a tûz és a fa; de hol van az égõ áldozatra való bárány?

8 És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égõ áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.

9 Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az õ fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.

10 És kinyújtá Ábrahám az õ kezét és vevé a kést, hogy levágja az õ fiát.

11 Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égbõl, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.

12 És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt: mert most már tudom, hogy istenfélõ vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.

13 És felemelé Ábrahám az õ szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égõ áldozatul az õ fia helyett.

14 És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.

15 És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égbõl.

16 És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:

17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bõségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az õ ellenségeinek kapuját.

18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

19 Megtére azért Ábrahám az õ szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.

20 És lõn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szûlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:

21 Úzt az õ elsõszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.

22 És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.

23 Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szûlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.

24 Az õ ágyasa is, kinek neve Reuma [vala], szûlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.