1 Jacó também seguiu o seu caminho, e encontraram-no os anjos de Deus.

2 Quando os viu, disse: Este é o arraial de Deus. E chamou àquele lugar Maanaim.

3 Então enviando mensageiros diante de si a Esaú, seu irmão, à terra de Seir, ao campo de Edom,

4 ordenou-lhes: Assim falareis a meu senhor Esaú: Teu servo Jacó manda dizer isto: Com Labão morei como peregrino, e com ele fiquei até agora.

5 Tenho bois, jumentos, rebanhos, servos e servas; e mando comunicar isso a meu senhor, a fim de achar eu graça aos seus olhos.

6 Voltaram os mensageiros a Jacó, dizendo: Fomos ter com teu irmão Esaú, e também está ele em caminho para se encontrar contigo, e quatrocentos homens com ele.

7 Jacó teve muito medo, e perturbou-se; dividiu em dois bandos o povo que estava com ele, e os rebanhos, e os bois e os camelos;

8 e disse: Se vier Esaú a um bando e o ferir, o outro bando que resta escapará.

9 Prosseguiu Jacó: Deus de meu pai Abraão, e Deus de meu pai Isaque, Jeová, que me disseste: Volta para a tua terra, e para a tua parentela, e eu te farei o bem;

10 Não sou digno de todas as misericórdias e de a fidelidade, que tens usado para com o teu servo; porque, levando o meu báculo, passei este Jordão, e agora torno-me em dois bandos.

11 Livra-me da mão de meu irmão Esaú, porque eu o temo, para que não venha ele matar-me, a mãe com os filhos.

12 Pois tu disseste: Certamente te farei o bem, e farei a tua descendência como a areia do mar que pela multidão não se pode contar.

13 Passou ali aquela noite, e tomou do que tinha um presente para seu irmão Esaú:

14 duzentas cabras e vinte bodes, duzentas ovelhas e vinte carneiros,

15 trinta camelas de leite com suas crias, quarenta vacas e dez touros, vinte jumentas dez jumentinhos.

16 Entregou-os às mãos de seus servos, cada manada à parte, e disse a seus servos: Passai adiante de mim, e ponde espaço entre manada e manada.

17 Ordenou também ao primeiro: Quando Esaú, meu irmão, te encontrar e te perguntar: De quem és? e: Para onde vais? e: De quem são estes diante de ti?

18 então responderás: São de teu servo Jacó; é presente que ele envia a meu senhor Esaú; e eis que ele mesmo vem atrás de nós.

19 Ordenou também ao segundo, ao terceiro e a todos os que iam atrás dos rebanhos: Desta maneira falareis a Esaú, quando o encontrardes;

20 direis: Eis que o teu servo Jacó também vem atrás de nós. Pois disse: Aplacá-lo-ei com o presente que vai adiante de mim, e depois verei a sua face; porventura me aceitará.

21 Assim passou o presente adiante dele; ele, porém, ficou aquela noite no arraial.

22 Naquela noite levantou-se, tomou suas duas mulheres, suas duas servas e seus onze filhos e passou o vau de Jaboque.

23 Tomou-os e fê-los passar o ribeiro, e fez passar tudo o que tinha.

24 Jacó ficou só; e lutava com ele um homem até o romper do dia.

25 Quando este viu que não podia com ele, tocou-lhe a juntura da coxa; e deslocou-se a juntura da coxa de Jacó, enquanto lutava com o homem.

26 Disse este: Deixa-me ir, porque vem rompendo o dia. Respondeu Jacó: Não te deixarei ir, se me não abençoares.

27 Perguntou-lhe, pois: Qual é o teu nome? Respondeu: Jacó.

28 Então disse: Não te chamarás mais Jacó, mais Israel; porque tens perseverado com Deus e com os homens, e prevaleceste.

29 Jacó perguntou-lhe: Dize-me o teu nome. Respondeu ele: Porque é que perguntas pelo meu nome? E ali o abençoou.

30 Chamou Jacó ao lugar Peniel, pois disse: Tenho visto a Deus face a face, e a minha vida foi preservada.

31 Nasceu-lhe o sol, quando ele passava a Peniel, e manquejava da sua coxa.

32 Por isso os filhos de Israel não comem até o dia de hoje o nervo do quadril, que está sobre a juntura da coxa, porque o homem tocou a juntura da coxa de Jacó no nervo do quadril.

1 Jákób tovább méne az õ útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.

2 És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.

3 Azután külde Jákób követeket maga elõtt Ézsaúhoz az õ bátyjához, Széir földébe, Edóm mezõségébe,

4 És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és idõztem mind ekkorig.

5 Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid elõtt.

6 És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elõdbe, és négyszáz férfi van vele.

7 Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.

8 És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.

9 És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:

10 Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hûségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.

11 Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezébõl, Ézsaú kezébõl; mert félek õ tõle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.

12 Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

13 És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az õ bátyjának:

14 Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;

15 Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nõstény szamarat, és tíz szamár vemhet.

16 És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az õ szolgáinak: Menjetek el én elõttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.

17 És parancsola az elsõnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú elõtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek elõtted?

18 Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé õ maga is [jön] utánunk.

19 Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.

20 Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk [jõ]; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem õt az ajándékkal, mely elõttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem elõtte.

21 Elõlméne tehát az ajándék; õ pedig azon éjjel a seregnél hála.

22 Felkele pedig õ azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.

23 Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.

24 Jákób pedig egyedûl marada és tusakodik vala õ vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.

25 Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípõjének forgócsontját, és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.

26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

27 És monda néki: Mi a te neved? És õ monda: Jákób.

28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyõztél.

29 És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.

30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrõl színre, és megszabadult az én lelkem.

31 És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, õ pedig sántít vala csípõjére.

32 Azért nem eszik Izráel fiai a csípõ forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípõje forgócsontjának inahúsa.