1 O justo perece e não há quem se importe com isto; e homens compassivos são arrebatados, sem que alguém considere que o justo é arrebatado para ser livre do mal.

2 Ele entra na paz; descansam nos seus leitos todos os que andam na sua retidão.

3 Vós, porém, chegai-vos para cá, filhos da agoureira, linhagem do adúltero e da prostituta.

4 De quem fazeis escárnio? contra quem distendeis a boca, e deitais fora a língua? porventura não sois vós filhos da transgressão, estirpe da falsidade,

5 vós os que vos inflamais junto aos terebintos, debaixo de toda a árvore verde, que sacrificais os filhos nos vales debaixo das fendas dos penhascos?

6 Por entre as pedras lisas do vale está a tua porção; estas, estas são a tua sorte: também a estas derramaste a tua libação, ofereceste uma oblação. Contentar-me-ia destas coisas?

7 Puseste o teu leito sobre um alto e elevado monte; e lá subiste para oferecer sacrifícios.

8 Detrás das portas e das umbreiras colocaste o teu memorial; pois te descobriste a um outro que não a mim, e subiste; alargaste a tua cama, e com eles fizeste aliança; amaste o seu leito, onde quer que o viste.

9 Foste ao rei com óleo e multiplicaste os teus perfumes, e enviaste os teus mensageiros para longe, e te abateste até o Cheol.

10 Tu te cansaste na tua comprida viagem; contudo não disseste: Não há esperança. Achaste com que renovar as tuas forças; por isso não enfraqueceste.

11 De quem tiveste receio e medo, para que mentisses, e não te lembrasses de mim, nem te importasses? Certamente me conservo calado e isso há muito tempo, pelo que não me temes.

12 Eu publicarei essa justiça tua; e quanto às tuas obras, elas não te aproveitarão.

13 Quando clamares, livrem-te os que tens ajuntado. Levá-los-á o vento, um assopro arrebatará a todos eles; porém o que em mim confia, possuirá a terra, e herdará o meu santo monte.

14 Este dirá: Aterrai, aterrai, preparai o caminho, tirai os tropeços do caminho do meu povo.

15 Pois assim diz o Alto, e o Excelso, que habita a eternidade, de quem o nome é Santo: Habito no alto e santo lugar, também com aquele que é contrito e humilde de espírito, para vivificar o espírito dos humildes, e vivificar o coração dos contritos.

16 Não contenderei para sempre, nem ficarei continuamente irado; porque diante de mim desfaleceria o espírito, bem como as almas que tenho feito.

17 Por causa da iniqüidade da sua cobiça indignei-me e o feri; escondi a face, indignei-me e ele se foi andando perverso no caminho do seu coração.

18 Tenho visto os seus caminhos, e o sararei; também o conduzirei, e tornarei a dar consolação a ele e aos que o pranteiam.

19 Eu crio o fruto dos lábios; paz, paz ao que está longe e ao que está perto, diz Jeová; e o sararei.

20 Os iníquos, porém, são como o mar agitado; pois não pode ficar quieto, e as suas águas lançam de si lama e lodo.

21 Não há paz para os iníquos, diz o meu Deus.

1 Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevõk elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elõl ragadtatik el az igaz;

2 Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, a kik egyenes útaikon járának.

3 És ti közelgjetek ide, szemfényvesztõ fiai, paráznának magva, a ki paráználkodol.

4 Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? nem ti vagytok-é a bûn gyermekei, a hazugságnak magva?

5 A kik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyekben, a hegyek hasadékai alatt.

6 A folyónak sima köveiben van örökséged; azok, azok a te részed, töltöttél nékik italáldozatot is, vivél ételáldozatot és én jó néven vegyem-é ezeket?

7 Magas és felemelkedett hegyen helyezted ágyadat, fel is menél oda áldozni áldozatot.

8 Az ajtó és ajtófél mögé tetted bálványjeleidet, és tõlem [eltávozván,] fölfedted ágyadat, fölmentél [rá], és megszélesítéd, és szövetséget szerzél velök, szeretted ágyukat, a merre csak láttad.

9 És menél a királyhoz olajjal, és megsokasítád keneteidet, és elküldéd követeidet messze földre, és megaláztad magadat a sírig.

10 Nagy útadon megfáradál, [és még] sem mondád: mind hasztalan! erõd megújulását érezéd, így nem levél beteg!

11 Kitõl féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtõl fogva?

12 Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid nem használnak néked.

13 Ha kiáltasz: szabadítson meg téged [bálvány]id raja; mindnyájokat szél viszi el, lehelet kapja fel, és a ki bennem bízik, örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet.

14 És szól [egy szó:] Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el [minden] botránkozást népem útáról.

15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívûvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.

16 Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek elõttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem.

17 Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem õt, elrejtém [magamat] és megharagudtam; és õ elfordulva, szíve útjában járt.

18 Útait láttam, és meggyógyítom õt; vezetem õt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak,

19 Megteremtem ajkaikon a [hálának] gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom õt!

20 És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki.

21 Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!