1 Justo és tu, Jeová, quando eu pleitear contigo; contudo pleitearei a causa contigo. Por que prospera o caminho dos iníquos? por que vivem em paz todos os que procedem aleivosamente?

2 Plantaste-os, e lançaram raízes; medraram, dão fruto: perto estás na boca deles, mas longe dos seus rins.

3 Porém tu, Jeová, me conheces; tu me vês, e provas o meu coração para contigo. Arranca-os como ovelhas destinadas para o matadouro, e prepara-os para o dia da matança.

4 Até quando lamentará a terra, e murchará a erva do campo todo? Por causa da maldade dos que nela habitam, consumidos foram os animais e as aves; porque disseram: Ele não verá o nosso fim.

5 Se, correndo com os que iam a pé, te fizeram cansar, então como podes competir com os cavalos? embora numa terra de paz estejas seguro, como hás de fazer na soberba do Jordão?

6 Pois até teus irmãos, e a casa de teu pai, até esses mesmos se houveram aleivosamente contigo; até esses clamaram após ti a grandes vozes. Não te fies deles, ainda que te dirijam boas palavras.

7 Deixei a minha casa, abandonei a minha herança; entreguei a amada da minha alma às mãos dos seus inimigos.

8 A minha herança tornou-se-me como leão no bosque: levantou a voz contra mim, por isso eu a aborreço.

9 Acaso é para mim a minha herança como uma ave de rapina, de várias cores? acaso as aves de rapina se voltam contra ela de todos os lados? ide, ajuntai todos os animais do campo, trazei-os para a devorarem.

10 Muitos pastores destruíram a minha vinha, calcaram aos pés a minha porção, fizeram da minha aprazível porção um ermo desolado.

11 Tornaram-na em desolação: ela, assolada, pranteia ao meu pesar. Toda a terra está devastada, porque ninguém toma isso a peito.

12 Sobre todos os altos escalvados do deserto são vindos despojadores, porque a espada de Jeová devora desde uma até outra extremidade da terra; não há paz para nenhuma carne.

13 Semearam trigo, mas ceifaram espinhos; cansaram-se, mas não recebem proveito algum. Envergonhados sereis dos vossos frutos por causa do ardor da ira de Jeová.

14 Assim diz Jeová acerca de todos os meus maus vizinhos, que tocam a herança que fiz herdar o meu povo de Israel: Eis que os arrancarei a eles da sua terra, e arrancarei a casa de Judá do meio deles.

15 Depois de os ter eu arrancado, tornarei e me compadecerei deles; fá-los-ei voltar cada um para a sua herança, e cada um para a sua terra.

16 Se aprenderem diligentemente os caminhos do meu povo, jurando pelo meu nome ... Pela vida de Jeová; assim como ensinaram o meu povo a jurar por Baal; serão edificados no meio do meu povo.

17 Porém se não ouvirem, arrancarei essa nação, arrancando-a e destruindo-a, diz Jeová.

1 Igaz vagy Uram, hogyha perlek [is] veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekrõl! Miért szerencsés az istentelenek útja? [Miért] vannak békességben mindnyájan a hûtlenkedõk?

2 Beplántálod õket, meg is gyökereznek; felnevekednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te az õ szájokhoz, de távol vagy az õ szívöktõl!

3 Engem pedig ismersz te, Uram! látsz engem, és megvizsgáltad irántad való érzésemet: szakítsd külön õket, mint a mészárszékre való juhokat, és készítsd õket a megölésnek napjára!

4 Meddig gyászoljon a föld, és [meddig] száradjon el minden fû a mezõn? A benne lakók gonoszsága miatt pusztul el barom és madár; mert azt mondják: Nem látja meg a mi végünket!

5 Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És [ha csak] békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között?

6 Bizony még a te atyádfiai és a te atyádnak háznépe is: õk is hûtlenül bántak veled; õk is tele torokkal kiabáltak utánad! Ne higyj nékik, még ha szépen beszélgetnek is veled!

7 Elhagytam házamat; ellöktem örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, a kit lelkem szeret.

8 Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdõben; ordítva támadt ellenem; ezért gyûlölöm õt.

9 Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem [gyûlnek-]é ellene madarak mindenfelõl? Jõjjetek, seregeljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre!

10 Sok pásztor pusztította az én szõlõmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették!

11 Pusztává tették, felém sír, mint puszta! Elpusztíttatik az egész föld, mert nincs senki, a ki eszére térjen.

12 A pusztában levõ minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétõl a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége.

13 Búzát vetettek és tövist aratnak; fáradnak, [de] nem boldogulnak, és szégyent vallotok a ti jövedelmetekkel az Úr haragjának búsulása miatt.

14 Ezt mondja az Úr minden én gonosz szomszédom felõl, a kik hozzányúlnak az én örökségemhez, a melyet örökségül adtam az én népemnek, Izráelnek: Ímé, én kigyomlálom õket az õ földükbõl, és Júda házát [is] kigyomlálom közülök!

15 És azután, ha majd kigyomlálom õket, ismét könyörülök rajtok, és visszahozom õket, kit-kit az õ örökségébe, és kit-kit az õ földére.

16 És ha megtanulják az én népemnek utait, és az én nevemre esküsznek [ilyen módon:] Él az Úr! a mint megtanították népemet megesküdni a Baálra: akkor felépülnek majd népem között.

17 Ha pedig nem hallgatnak meg, akkor bizony kigyomlálom azt a népet, és elvesztem, azt mondja az Úr.