1 A minha alma tem tédio à minha vida; Darei livre curso à minha queixa, Falarei na amargura da minha alma.
2 Direi a Deus: Não me condenes, Faze-me saber porque contendes comigo.
3 Porventura tens prazer em oprimir, Em rejeitar a obra das tuas mãos E em favorecer o conselho dos iníquos?
4 Acaso tens tu olhos de carne, Ou vês tu como vê o homem?
5 São os teus dias como os dias do homem, Ou os teus anos como os anos do homem,
6 Para te informares da minha iniqüidade, E averiguares o meu pecado?
7 Sabendo tu que eu não sou iníquo: Não há ninguém que possa livrar da tua mão.
8 As tuas mãos me fizeram e me formaram Todo em roda ... e tu me consomes!
9 Lembra-te, pois, de que como barro me fizeste; E queres reduzir-me a pó?
10 Porventura não me vasaste como leite, E não me coalhaste como queijo?
11 De pele e de carne me vestiste, E de ossos e de nervos me teceste.
12 Vida e misericórdia me tens concedido, E a tua providência tem conservado o meu espírito.
13 Contudo ocultaste estas cousas no teu coração, Sei que isto está no teu espírito.
14 Se eu pecar, tu me observas, E não me absolverás da minha iniqüidade.
15 Se eu for iníquo, ai de mim; Ainda que seja justo, não levantarei a minha cabeça, Estando farto de ignomínia, e de contemplar a minha aflição.
16 Se a minha cabeça se exaltar, tu me caçarás como um leão feroz; E tornarás a mostrar-te em maravilhas contra mim.
17 Renovarás as tuas testemunhas contra mim, E multiplicarás a tua indignação sobre mim, Revezar-se-ão contra mim tropas de males.
18 Por que, pois, me tiraste da madre? Eu tivera expirado e nenhum olho me tivera visto.
19 Eu teria sido como se nunca fora; Da madre teria sido levado para a sepultura.
20 Não são poucos os meus dias? cessa pois, E deixa-me, para que por um pouco eu tome alento.
21 Antes que eu vá para o lugar, de que não voltarei, Para a terra das trevas e da sombra da morte;
22 Terra escuríssima, como a mesma escuridão; Terra da sombra da morte, sem ordem alguma, E onde a própria luz é escuridão.
1 Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.
2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.
13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.
15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!
20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
21 Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.