1 O meu espírito se esvai, os meus dias se extinguem, A sepultura me está preparada.

2 Estou de fato cercado de mofadores, E os meus olhos são obrigados a contemplar a sua provocação.

3 Dá-me, pois, um penhor, sê o meu fiador para contigo mesmo: Quem mais há que me possa dar a mão?

4 Apartaste dos seus corações o entendimento, Portanto não os exaltarás.

5 Quem entrega os amigos como presa, Os olhos de seus filhos desfalecerão.

6 Ele me fez também o provérbio dos povos, Tornei-me como aquele em cujo rosto se cospe.

7 Também se escurecem de mágoa os meus olhos, E todos os meus membros são como uma sombra.

8 Os retos pasmarão disto, E o inocente se levantará contra o ímpio.

9 Contudo o justo prosseguirá no seu caminho, E o que tem mãos puras irá crescendo mais e mais em forças.

10 Mas tornai à carga todos vós, e vinde; Não acharei entre vós um só que seja sábio.

11 Passados são os meus dias, Desfeitos os meus propósitos: Os pensamentos do meu coração.

12 Trocam a noite em dia; A luz, dizem, está perto das trevas.

13 Se eu esperar a Cheol como minha casa, Se estender o meu leito nas trevas,

14 Se disser à cova: Tu és meu pai; Aos vermes: Vós sois minha mãe, e minha irmã.

15 Onde está logo a minha esperança? Quanto à minha esperança, quem a poderá ver?

16 Ela descerá às grades do Cheol, Quando formos juntos descansar no pó.

1 Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt.

2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?

3 Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.

4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

5 Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

8 Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.

9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

14 Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

16