1 Então respondeu Jó:
2 Até quando afligireis a minha alma, E me despedaçareis com palavras?
3 Já são dez vezes que me haveis vituperado: Não vos envergonhais de me oprimir?
4 Embora tenha eu de fato errado, O meu erro fica comigo.
5 Se vos engrandecerdes na verdade contra mim, E me incriminardes pelo meu opróbrio;
6 Sabei que Deus não me fez justiça, E me cercou com a sua rede.
7 Eis que clamo: Violência! porém não sou ouvido; Peço socorro, porém não há justiça.
8 Com muros fechou ele o meu caminho, de modo que não posso passar, E pôs trevas nas minhas veredas.
9 Despojou-me da minha glória, E tirou-me da cabeça a coroa.
10 De todos os lados me derrui, e eu me vou, E a minha esperança arranca-a como uma árvore.
11 Acende também a sua ira contra mim, E sou tido por ele como um dos seus adversários.
12 Avançam-se as suas tropas juntas, Levantam um caminho alto contra mim, E acampam-se ao redor da minha tenda.
13 Ele pôs longe de mim a meus irmãos, E os que me conhecem são de todo alienados de mim.
14 Meus parentes faltaram, E os meus conhecidos esqueceram-se de mim.
15 Os que moram em minha casa, e as minhas servas, me têm por estranho: Sou estrangeiro aos seus olhos.
16 Chamo ao meu servo, e ele não me responde: Tenho que suplicar-lhe com a minha boca.
17 O meu bafo é intolerável à minha mulher, Sou repugnante aos filhos de minha mãe.
18 Até os pequeninos me desprezam; Tentando levantar-me, falam de mim.
19 Todos os meus amigos íntimos me abominam, E os que eu amava me voltam as costas.
20 Os meus ossos apegam-se à minha pele e à minha carne, E escapei-me com a pele dos meus dentes.
21 Compadecei-vos de mim, compadecei-vos de mim, amigos meus; Pois a mão de Deus me tocou.
22 Por que me perseguis como Deus, E não cessais de devorar a minha carne?
23 Oxalá que as minhas palavras fossem agora escritas! Oxalá que fossem inscritas num livro!
24 Que com uma pena de ferro, e com chumbo, Fossem para sempre gravadas na rocha!
25 Sei porém que o meu redentor vive, E o que vem depois de mim, se levantará em pé sobre o pó;
26 E depois de destruída esta minha pele, Mesmo fora da minha carne verei a Deus:
27 Vê-lo-ei ao meu lado, E os meus olhos o contemplarão, não mais como adversário: Eis que os meus rins desfalecem dentro em mim.
28 Se disserdes: Como o havemos de perseguir! E que a causa deste mal se acha em mim,
29 Temei a espada: Terríveis são os castigos dela, Para que saibais que há juízo.
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?
4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddõdni az én gyalázatom felett?
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.
7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
9 Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
13 Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.
14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.
16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
17 Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
24 Vasvesszõvel és ónnal örökre kõsziklába metszetnének!
25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26 És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk õt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
29 Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!