1 Todavia peço-te, Jó, que ouças o meu discurso, E que dês ouvidos a todas as minhas palavras.
2 Eis que agora abro a minha boca, E em minha boca fala a minha língua.
3 As minhas palavras vão mostrar que é reto o meu coração! Os meus lábios falarão com sinceridade o que sabem.
4 O espírito de Deus me fez, E o assopro do Todo-poderoso me dá vida.
5 Se puderes, responde-me; Põe as tuas palavras em ordem diante de mim, apresenta-te.
6 Eis que diante de Deus sou o que tú és; Eu também sou formado do barro.
7 Eis que não inspiro terror que te amedronte, Nem será pesada sobre ti a minha mão.
8 Na verdade disseste aos meus ouvidos, E ouvi o som das tuas palavras:
9 Estou limpo, sem transgressão; Sou inocente, e não há em mim iniqüidade:
10 Eis que Deus procura motivos de inimizade comigo, E me considera como o seu inimigo,
11 Põe no tronco os meus pés, E observa todas as minhas veredas.
12 Eu te responderei que nisso não tens razão, Pois Deus é maior do que o homem.
13 Queres contender com ele, Porque ele não dá conta dos seus atos.
14 Entretanto Deus fala de um modo, E ainda de outro modo, sem que o homem lhe atenda.
15 Em sonho, em visão noturna, Quando cai sono profundo sobre os homens, E dormem na cama;
16 Então lhes abre os ouvidos, E lhes sela a instrução,
17 Para apartar o homem do seu mau propósito, E escondê-lo da soberba;
18 Para guardar da cova a sua alma, E que a sua vida não pereça pela espada.
19 É castigado no seu leito com dores, E com luta constante nos seus ossos.
20 De modo que a sua vida abomina o pão, E a sua alma a comida apetecível.
21 Consome-se a sua carne, de maneira que desaparece, E os seus ossos que não se viam, se descobrem.
22 A sua alma aproxima-se da cova; E a sua vida, dos mensageiros da morte.
23 Se houver com ele um anjo, Um intérprete, um entre mil, Para mostrar ao homem qual é o seu dever;
24 Então Deus se compadece dele, e diz ao anjo: Livra-o, para que não desça à cova, Acabo de achar resgate.
25 A sua carne faz-se mais fresca do que a duma criança, Ele torna aos dias da sua mocidade.
26 Ele ora a Deus, e Deus lhe é propício; De modo que lhe vê o rosto com júbilo, E lhe restitui a sua justiça.
27 Canta diante dos homens, e diz: Pequei, e perverti o que era reto, E não fui punido como merecia.
28 Deus resgatou a minha alma da cova, E a minha vida verá a luz.
29 Eis que tudo isso faz Deus Duas, e três vezes, ao homem,
30 Para reconduzir da cova a sua alma, A fim de que seja iluminado com a luz dos viventes.
31 Atende, Jó, ouve-me; Cala-te, e eu falarei.
32 Se tens alguma cousa que dizer, responde-me; Fala, porque gostaria de te dar razão.
33 Se não, escuta-me; Cala-te, e eu te ensinarei a sabedoria.
1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!
2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.
3 Igaz szívbõl [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.
4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.
5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elõ!
6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.
7 Ímé, a tõlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.
8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:
9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bûn nincsen bennem.
10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!
11 Békóba veti lábaimat, és õrzi minden ösvényemet.
12 Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!
13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?
14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!
15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;
16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.
17 Hogy eltérítse az embert a [rossz] cselekedettõl, és elrejtse a kevélységet a férfi elõl.
18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.
19 Fájdalommal is bünteti az õ ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.
20 Úgy, hogy az õ ínye undorodik az ételtõl, és lelke az õ kedves ételétõl.
21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.
22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.
23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
24 És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg õt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!
25 Akkor teste fiatal, erõtõl duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.
26 Imádkozik Istenhez és õ kegyelmébe veszi, hogy az õ színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az õ igazságát.
27 Az emberek elõtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;
28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,
30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.
31 Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!
32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.
33 Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!