1 Tendo Jesus entrado um sábado na casa de um dos chefes dos fariseus para comer, eles o estavam observando.

2 Achava-se diante dele um homem hidrópico.

3 Jesus, dirigindo-se aos doutores da lei e aos fariseus, perguntou: É lícito ou não curar no sábado?

4 Mas eles ficaram calados. Então pegando no homem, curou-o e despediu-o.

5 Depois lhes perguntou: Qual de vós, se um filho ou um boi cair num poço, não o tirará logo, mesmo em dia de sábado?

6 A isto não puderam responder.

7 Ao notar como os convidados escolhiam os primeiros lugares, propôs-lhes esta parábola.

8 Quando fores por alguém convidado para um casamento, não te sentes no primeiro lugar; para não suceder que seja por ele convidada uma pessoa mais considerada do que tu e,

9 vindo o que te convidou a ti e a ele, te diga: Dá o lugar a este. Então irás envergonhado ocupar o último lugar.

10 Pelo contrário quando fores convidado, vai tomar o último lugar; para que, quando vier o que te convidou, te diga: Amigo, senta-te mais para cima. Então isto será para ti uma honra diante de todos os mais convivas.

11 Pois todo o que se exalta, será humilhado; mas todo o que se humilha, será exaltado.

12 Disse também ao que o havia convidado: Quando deres algum almoço ou ceia, não convides nem teus amigos, nem teus irmãos, nem teus parentes, nem os vizinhos ricos; para não suceder que eles por sua vez te convidem, e sejas recompensado.

13 Pelo contrário, quando deres um festim, convida os pobres, os aleijados, os coxos e os cegos;

14 e serás bem-aventurado, por não terem eles com que te recompensar; pois serás recompensado na ressurreição dos justos.

15 Ao ouvir estas palavras, disse-lhe um dos convivas: Bem-aventurado aquele que comer pão no reino de Deus.

16 Mas Jesus disse-lhe: Um homem deu uma grande ceia, e convidou a muitos;

17 e a hora da ceia enviou ao seu servo para dizer aos convidados: Vinde, porque tudo já está preparado.

18 Começaram todos à uma a excusar-se. Comprei um campo, disse um, e preciso ir vê-lo; rogo-te que me dês por escusado.

19 Comprei cinco juntas de bois, disse outro, e vou experimentá-las; rogo-te que me dês por escusado.

20 Casei-me, disse outro ainda, e por isso não posso ir.

21 O servo voltou e contou isto ao seu senhor. Então irado, o dono da casa disse ao seu servo: Sai depressa para as ruas e becos da cidade e traze para aqui os pobres, os aleijados, os cegos e os coxos.

22 Disse o servo: Senhor, feito está o que ordenaste, e ainda há lugar.

23 Respondeu-lhe o senhor: Sai pelos caminhos e atalhos e obriga a todos a entrar, para que se encha minha casa;

24 porque vos declaro que nenhum daqueles homens que foram convidados, provará a minha ceia.

25 Uma grande multidão o acompanhava e, virando-se Jesus para ela, lhe disse:

26 Se alguém vem a mim e não aborrece a seu pai, e mãe, e mulher, e filhos, e irmãos, e irmãs, e ainda a sua própria vida, não pode ser meu discípulo.

27 Quem não carrega a sua cruz e não me segue, não pode ser meu discípulo.

28 Pois qual de vós, querendo edificar uma torre, não se assenta primeiro a calcular a despesa, para ver se tem com que a acabar?

29 Para não suceder que, tendo lançado os alicerces e não a podendo acabar, todos os que a virem, comecem a zombar dele,

30 dizendo: Este homem começou a edificar, e não pôde acabar.

31 Ou qual é o rei que, indo entrar em guerra contra outro rei, não se assenta primeiro e consulta se com dez mil homens poderá enfrentar o que vem contra ele com vinte mil?

32 Se não, enquanto o outro ainda está longe, envia-lhe uma embaixada, pedindo-lhe condições de paz.

33 Assim, pois, todo aquele que dentre vós não renuncia a tudo o que possui, não pode ser meu discípulo.

34 O sal, na verdade, é bom; mas se o sal se tiver tornado insípido, como se poderá restaurar-lhe o sabor?

35 Não é mais útil nem para a terra nem para o estrume: é lançado fora. Quem tem ouvidos para ouvir, ouça.

1 És lõn mikor a fõfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala õ utána.

2 És ímé egy vízkóros ember vala õ elõtte.

3 És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é szombat[nap]on gyógyítani?

4 Azok pedig hallgatának. És õ megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá.

5 És felelvén nékik, monda: Ki az közületek, a kinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon?

6 És nem felelhetnek vala õ ellene semmit ezekre.

7 És egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fõ helyeket; mondván nékik:

8 Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fõ helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az,

9 És eljövén az, a ki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni.

10 Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljõ az, a ki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsõséged lesz azok elõtt, a kik veled együtt ülnek.

11 Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.

12 Monda pedig annak is, a ki õt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont õk is meghívjanak téged, és visszafizessék néked.

13 Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat:

14 És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.

15 Hallván pedig ezeket egy azok közül, a kik [õ vele] együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, a ki eszik kenyeret az Isten országában.

16 Õ pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva;

17 És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!

18 És mindnyájan egyenlõképen kezdék magokat mentegetni. Az elsõ monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!

19 És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem!

20 A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.

21 Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az õ urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az õ szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.

22 És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely.

23 Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejõni [mindenkit], hogy megteljék az én házam.

24 Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.

25 Megy vala pedig õ vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak:

26 Ha valaki én hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

27 És valaki nem hordozza az õ keresztjét, és én utánam jõ, nem lehet az én tanítványom.

28 Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde elõször leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel elvégezze?

29 Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje õt mindenki, a ki látja,

30 Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni!

31 Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén elõször tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, a ki õ ellene húszezerrel jött?

32 Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket.

33 Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.

34 Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?

35 Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a hallásra, hallja.