1 Naqueles dias, como houvesse de novo concorrido uma grande multidão, e não tivesse que comer, chamou Jesus os discípulos e disse-lhes:

2 Tenho compaixão deste povo, porque há três dias que está sempre comigo e nada tem que comer;

3 se eu os mandar para suas casas em jejum, desfalecerão no caminho; pois alguns há que vieram de longe.

4 Disseram seus discípulos: Donde poderá alguém satisfazê-los de pão aqui no deserto?

5 Ele perguntou: Quantos pães tendes? Responderam eles: Sete.

6 Ordenou ao povo que se assentasse no chão; tomando os sete pães, depois de haver dado graças, partiu-os e entregou a seus discípulos, para que os distribuíssem; e eles os distribuíram pela multidão.

7 Tinham também alguns peixinhos; e abençoando-os, mandou que estes igualmente fossem distribuídos.

8 Todos comeram e se fartaram; e levantaram, dos pedaços que sobejaram, sete alcofas.

9 Eram cerca de quatro mil homens.

10 Depois Jesus os despediu, e entrando logo na barca com seus discípulos, dirigiu-se para o território de Dalmanuta.

11 Saíram os fariseus e começaram a discutir com ele, procurando obter dele um sinal do céu, para o experimentarem.

12 Ele, dando um profundo suspiro em seu espírito, disse: Por que pede esta geração um sinal? em verdade vos digo que a esta geração nenhum sinal será dado.

13 E deixando-os, tornou a embarcar e foi para o outro lado.

14 Os discípulos esqueceram-se de levar pão; e não tinham consigo na barca senão um só.

15 Jesus deu-lhes este preceito: Olhai, guardai-vos do fermento dos fariseus e do fermento de Herodes.

16 Eles discorriam entre si, porque não tinham pão.

17 Ele, percebendo-o, lhes perguntou: Por que discorreis, por não terdes pão? não compreendeis ainda, nem entendeis? tendes o vosso coração endurecido?

18 Tendo olhos, não vedes? tendo ouvidos, não ouvis? não vos lembrais,

19 quando parti os cinco pães para cinco mil, quantos cestos cheios de pedaços levantastes? Responderam eles: Doze.

20 Quando parti os sete para quatro mil, quantas alcofas levantastes? Responderam: Sete.

21 Disse-lhes: Ainda não entendeis?

22 Então chegaram a Betsaida. Trouxeram-lhe um cego e pediram-lhe que o tocasse.

23 Jesus, tomando o cego pela mão, conduziu-o para fora da aldeia; cuspindo-lhe nos olhos, pôs as mãos sobre ele e perguntou-lhe: Vês alguma coisa?

24 Este, elevando os olhos, respondeu: Vejo os homens, porque, como árvores, os percebo andando.

25 Então lhe pôs outra vez as mãos sobre os olhos; e ele, olhando atentamente, ficou são; e distinguia tudo com clareza.

26 Depois o mandou para sua casa e disse: Não entres nem na aldeia.

27 Saiu Jesus com seus discípulos para as aldeias de Cesaréia de Filipe; e no caminho perguntou-lhes: Quem dizem os homens que sou eu?

28 Eles responderam: Uns dizem: João Batista; outros: Elias; e outros: Um dos profetas.

29 Ele lhes perguntou: Mas vós, quem dizeis que sou eu? Respondeu-lhe Pedro: Tu és o Cristo.

30 Ordenou-lhes Jesus que a ninguém falassem a respeito dele.

31 Então começou a ensinar-lhes que era necessário que o Filho do homem padecesse muitas coisas, que fosse rejeitado pelos anciãos, pelos principais sacerdotes e pelos escribas, que fosse morto e que depois de três dias ressuscitasse.

32 Isto dizia claramente. Pedro, chamando-o à parte, começou a admoestá-lo.

33 Mas Jesus, virando-se e olhando para seus discípulos, repreendeu a Pedro e disse: Sai de diante de mim, Satanás, porque não cuidas das coisas de Deus, mas sim das dos homens.

34 Chamando a si a multidão com seus discípulos, disse-lhes: Se alguém quer vir após mim, negue-se a si mesmo, tome a sua cruz e siga-me.

35 Pois quem quiser salvar a sua vida, perdê-la-á; e quem perder a sua vida por amor de mim e do Evangelho, salvá-la-á.

36 Que aproveita a um homem ganhar o mundo inteiro e perder a sua vida?

37 Que daria um homem em troca da sua vida?

38 Porque se alguém nesta geração adúltera e pecadora se envergonhar de mim e das minhas palavras, também dele se envergonhará o Filho do homem, quando vier na glória de seu Pai com os santos anjos.

1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:

2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;

3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.

4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?

5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.

8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.

9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.

12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.

13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.

14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.

15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!

16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.

17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?

18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?

19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.

20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.

23 Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?

24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.

25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.

26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.

27 És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?

28 Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

29 És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.

30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.

31 És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.

32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.

33 És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

34 A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.

35 Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.

36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

37 Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?

38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.