1 Ouve, Jeová, a minha súplica, E chegue a ti o meu clamor.
2 Não escondas de mim a tua face no dia da minha angústia: Inclina para mim o teu ouvido: No dia em que eu clamar, responde-me depressa.
3 Pois como fumo se desvanecem os meus dias, E os meus ossos ardem como tição.
4 Ferido e seco está o meu coração como a erva; Esqueço-me de comer o meu pão.
5 Por causa da voz do meu gemido, Os meus ossos se me apegam à carne.
6 Sou semelhante ao pelicano no deserto, Chego a ser como a coruja das ruínas.
7 Vigio, e tornei-me Como um passarinho solitário no telhado.
8 Continuamente me vituperam os meus inimigos; Os que são furiosos contra mim, usam o meu nome para lançar maldições.
9 Pois tenho comido cinza, como pão, E misturado com lágrimas a minha bebida,
10 Por causa da tua indignação e da tua ira, Porque, levantando-me, me arrojaste.
11 Os meus dias são como a sombra que declina, E eu, como a erva, me vou secando.
12 Mas tu, Jeová, estás entronizado para sempre. E o teu memorial vai de geração em geração.
13 Tu te levantarás e terás compaixão de Sião; Pois é tempo de te compadeceres dela, sim o tempo marcado já chegou.
14 Porquanto os teus servos amam-lhe até as pedras, E se condoem do seu pó.
15 Assim as nações temerão o nome de Jeová, E todos os reis da terra a tua glória,
16 Quando Jeová tiver edificado a Sião, Tiver aparecido na sua glória,
17 Tiver atendido à oração do desamparado, E não tiver desprezado a oração deles.
18 Ficará isto registrado para a geração vindoura, E um povo que há de ser criado, louvará a Jeová.
19 Pois olhou desde o alto do seu santuário, Desde os céus olhou Jeová para a terra,
20 Para ouvir o suspiro do encarcerado, Para soltar os que são destinados à morte;
21 A fim de que declarassem em Sião o nome de Jeová, E o seu louvor em Jerusalém,
22 Quando se ajuntarem os povos, E os reinos, para servirem a Jeová.
23 Ele abateu a minha força no caminho, Encurtou os meus dias.
24 Eu disse: Deus meu, não me leves no meio dos meus dias; Os teus anos são por todas as gerações.
25 Desde o princípio lançaste os fundamentos da terra; E os céus são obra das tuas mãos.
26 Eles hão de perecer, mas tu permanecerás; Todos eles se envelhecerão como um vestido, Como roupa os mudarás, e serão mudados:
27 Mas tu és o mesmo, e os teus anos nunca terão fim.
28 Os filhos dos teus servos habitarão a terra, E a sua posteridade será estabelecida perante ti.
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3 Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.
6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.
9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.
13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.]
14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.
15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;
17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.
18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19 Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.
20 Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.
21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.
22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.
23 Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24 Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]
26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted. ]