1 Deus meu, Deus meu, por que me desamparaste? Por que estás afastado de me auxiliar e das palavras do meu bramido?
2 Deus meu, a ti clamo de dia, porém não me respondes; Também de noite, porém não acho descanso.
3 Contudo tu és santo, Entronizado sobre os louvores de Israel.
4 Em ti confiaram nossos pais: Confiaram, e os livraste.
5 A ti clamaram, e foram salvos; Em ti confiaram, e não foram envergonhados.
6 Eu, porém, sou verme, e não homem, Opróbrio dos homens e desprezado do povo.
7 Todos os que me vêem, zombam de mim; Arreganham os beiços, meneiam a cabeça, dizendo:
8 Entrega-te a Jeová! que ele o livre; Que ele o salve, visto que nele tem prazer!
9 Tu, porém, és quem me tirou da madre; Fizeste-me confiar, estando eu aos peitos de minha mãe.
10 Sobre ti fui lançado desde a madre; Desde o ventre de minha mãe, tu és meu Deus.
11 Não te alongues de mim, porque perto está a tribulação, Porque não há quem acuda.
12 Muitos touros se acercaram de mim, Fortes touros de Basã me rodearam.
13 Abrem contra mim as suas bocas, Como um leão que despedaça e que ruge.
14 Como água estou derramado, E todos os meus ossos estão desconjuntados. O meu coração é como cera, Derrete-se no meio das minhas entranhas.
15 Está ressequido, como um caco, o meu vigor, E a minha língua se me apega às fauces, E pões-me no pó da morte.
16 Porquanto cães me cercaram; A assembléia de malfeitores me rodeou; Traspassaram-me as mãos e os pés.
17 Posso contar todos os meus ossos; Eles estão-me encarando e mirando.
18 Repartem entre si os meus vestidos, E deitam sortes sobre a minha vestidura.
19 Tu, porém, Jeová, não te afastes: Socorro meu, dá-te pressa em me ajudar.
20 Livra da espada a minha vida; Do poder do cão, a minha predileta.
21 Salva-me da boca do leão; Sim dos chifres dos bois bravios...tu me respondeste.
22 A meus irmãos declararei o teu nome, No meio da congregação te louvarei.
23 Vós que temeis a Jeová, louvai-o; Glorificai-o, vós todos, semente de Jacó; Reverenciai-o, vós todos, semente de Israel.
24 Pois ele não desprezou nem abominou a aflição do aflito, Nem dele escondeu o seu rosto; Mas quando lhe chamou por socorro, ouviu.
25 De ti vem o meu louvor na grande congregação; Cumprirei os meus votos na presença dos que o temem.
26 Os mansos comerão e se fartarão; Louvarão a Jeová os que o buscam: Viva o vosso coração para sempre.
27 Lembrar-se-ão e converter-se-ão a Jeová todos os confins da terra, Adorarão perante ti todas as famílias das nações.
28 Pois de Jeová é o reino, E é ele quem domina sobre as nações.
29 Comerão e adorarão todos os opulentos da terra; Dobrarão os joelhos diante dele todos os que descem ao pó, Ainda o que não pode preservar a própria vida.
30 Servi-lo-á a posteridade, Falar-se-á do Senhor à geração vindoura.
31 Virão e declararão a justiça dele, A um povo que há de nascer anunciarão o que ele fez.
1 Az éneklõmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára.
2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
3 Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.
4 Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol.
5 Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad õket.
6 Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.
7 De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.
8 A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:
9 Az Úrra bízta magát, mentse meg õt; szabadítsa meg õt, hiszen gyönyörködött benne!
10 Mert te hoztál ki engem az anyám méhébõl, [és ]biztattál engem anyámnak emlõin.
11 Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétõl fogva te voltál Istenem.
12 Ne légy messze tõlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen.
13 Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.
14 Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
15 Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belsõ részeim között.
16 Erõm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
17 Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
18 Megszámlálhatnám minden csontomat, õk pedig csak néznek [s] bámulnak rám.
19 Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
20 De te, Uram, ne légy messze tõlem; én erõsségem, siess segítségemre.
21 Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeibõl.
22 Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
23 Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben.
24 Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek õt! Jákób minden ivadékai dicsõítsétek õt, és féljétek õt Izráel minden magzata!
25 Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az õ orczáját elõle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.
26 Felõled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok elõtt, a kik félik õt.
27 Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik õt keresik. Éljen szívetek örökké!
28 Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul elõtted a pogányok minden nemzetsége.
29 Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is.
30 Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; õ elõtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét.
31 Õt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. [ (Psalms 22:32) Eljõnek s hirdetik az õ igazságát az õ utánok való népnek, hogy ezt cselekedte! ]