1 Com os nossos ouvidos temos ouvido, nossos pais nos têm contado, O que fizeste nos seus dias, nos dias antigos.

2 Por tuas próprias mãos desapossaste as nações, e os plantaste a eles; Afligiste os povos, e a eles os estendeste largamente.

3 Pois não foi pela sua espada que se apossaram da terra, Nem foi o seu braço que os salvou; Mas a tua destra, e o teu braço, e a luz do teu rosto, Porque os favoreceste.

4 Tu é que és meu rei, ó Deus; Ordena as salvações de Jacó.

5 Com o teu auxílio derrubaremos os nossos adversários. Em teu nome calcaremos aos pés os que se levantam contra nós.

6 Pois não confiarei no meu arco, Nem me salvará a minha espada.

7 Mas tu nos salvaste dos nossos adversários, E cobriste de vergonha os que nos odeiam.

8 Em Deus é que temos gloriado continuamente, E ao teu nome sempre daremos graças. (Selá)

9 Mas agora nos lançaste fora, e nos espuseste à ignomínia; E não sais com os nossos exércitos.

10 Fazes-nos dar as costas aos nossos adversários, E os que nos odeiam, despojam-nos à vontade.

11 Entregaste-nos como ovelhas para alimento, E por entre as nações nos espalhaste.

12 Vendes por nada o teu povo, Não lucras com o preço dele.

13 Pões-nos por opróbrio aos nossos vizinhos, Por escárnio e zombaria aos que nos rodeiam.

14 Pões-nos por provérbio entre as nações, Por menear de cabeça entre os povos.

15 Durante o dia todo está diante de mim a minha ignomínia, E me cobriu a vergonha do meu rosto,

16 À voz do que afronta e do que blasfema, À vista do inimigo e do vingador.

17 Tudo isto é vindo sobre nós; contudo não nos temos esquecido de ti, Nem temos sido infiéis à tua aliança.

18 O nosso coração não tem voltado atrás, Nem do teu caminho têm declinado os nossos passos,

19 Para nos teres esmagado onde habitam os chacais, E nos teres coberto da sombra da morte.

20 Se nos esquecemos do nome do nosso Deus, Ou estendemos as nossas mãos a um Deus estranho;

21 Porventura Deus não há de esquadrinhar isso? Pois ele conhece os segredos do coração.

22 Mas por amor de ti somos entregues à morte continuamente, Somos considerados como ovelhas para o matadouro.

23 Acorda, por que dormes, Senhor? Desperta, não nos enjeites para sempre.

24 Por que escondes o teu rosto, E te esqueces da nossa miséria e da nossa opressão?

25 Pois a nossa alma está abatida até o pó, Pegado à terra está o nosso ventre.

26 Levanta-te em nosso auxílio, E redime-nos por amor da tua benignidade. Canção de amores

1 Az éneklõmesternek; a Kóráh fiainak tanítása.

2 Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.

3 Nemzeteket ûztél te ki saját kezeddel, õket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, õket pedig kiterjesztetted.

4 Mert nem az õ fegyverökkel szereztek földet, és nem az õ karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted õket.

5 Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!

6 Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.

7 Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;

8 Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyûlölõinket te szégyeníted meg.

9 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.

10 Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.

11 Megfutamítottál minket szorongatóink elõtt, és a kik gyûlölnek minket, fosztogattak magoknak.

12 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.

13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.

14 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levõknek.

15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.

16 Gyalázatom naponta elõttem van, és orczám szégyene elborít engem.

17 A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.

18 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.

19 Nem pártolt el tõled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedrõl:

20 Noha kiûztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.

21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:

22 Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert õ jól ismeri a szívnek titkait.

23 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.

24 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el [minket] örökké!

25 Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?

26 Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk. [ (Psalms 44:27) Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért! ]