1 Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt.
2 Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság.
3 Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap.
4 Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat.
5 Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal.
6 Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat.
7 Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert.
8 Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől.
9 Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette.
10 Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint rejtekhelyen az oroszlán.
11 Lekergetett utamról, összetépett, elpusztított engem.
12 Felvonta íját, és kitett engem nyilai céltáblájául.
13 Veséimbe eresztette tegzének nyilait.
14 Nevetséges lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap.
15 Keserűséggel lakatott jól, bánattal itatott meg.
16 Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem.
17 Elvette békességemet, elfeledtem, mi a jólét.
18 Már azt gondoltam: Nem lehet reménykednem és bizakodnom az ÚRban!
19 Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre!
20 Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.
21 De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek:
22 Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:
23 minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!
24 Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom.
25 Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz.
26 Jó csendben várni az ÚR szabadítására.
27 Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz.
28 Üljön hát magányosan és maradjon néma, amikor ráteszik.
29 Hajtsa porba fejét, talán van reménysége.
30 Tartsa oda arcát, ha ütik, tűrje el, ha gyalázzák.
31 Mert nem vet el örökre az Úr.
32 Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret.
33 Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.
34 Amikor lábbal tiporják egy ország foglyait,
35 amikor az embert kiforgatják jogából a Felségessel szembeszállva,
36 amikor megcsalják az embert perében, azt nem nézi el az Úr!
37 Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az?
38 Nem a Felséges szavától függ-e a rossz is, meg a jó is?
39 Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett?
40 Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az ÚRhoz!
41 Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van:
42 Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg.
43 Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket.
44 Elzárkóztál felhőd mögé, nem jutott hozzád imádság.
45 Megvetett söpredékké tettél bennünket a népek között.
46 Ránk tátotta száját minden ellenségünk.
47 Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás.
48 Könny patakzott a szememből népem összeomlása miatt.
49 Szemem szüntelen könnyezik, megállás nélkül,
50 míg le nem tekint, és meg nem látja a mennyekből az ÚR.
51 Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát.
52 Vadásztak rám, mint a madárra, ellenségeim ok nélkül.
53 Verembe taszítottak engem, és köveket dobtak rám.
54 Összecsapott a víz a fejem fölött, már azt mondtam: elvesztem!
55 Segítségül hívtam nevedet, URam, a verem mélyéről.
56 Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt!
57 Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj!
58 Te perelted, Uram, peremet, és megváltottad életemet.
59 Láttad, URam, hogy megcsaltak: ítéld meg igazságomat!
60 Láttad, milyen bosszúvágyók, mi mindent terveztek ellenem.
61 Hallottad, URam, hogyan gyalázkodtak, mi mindent terveztek ellenem.
62 Támadóim szája egész nap engem rágalmaz.
63 Lásd meg, hogy akár ülnek, akár állnak, csak engem gúnyolnak.
64 Fizess meg nekik, URam, azért, amit kezükkel tettek!
65 Adj nekik elborult elmét, ez legyen átkod rajtuk!
66 Üldözze haragod őket, pusztítsd ki őket az ÚR ege alól!